BL: kikapott a címvédő, remekeltek a „kiscsapatok”

Idegenbeli vereséggel kezdte meg szereplését a címvédő FC Liverpool a Bajnokok Ligája csoportkörében. 

Napoli-Liverpool 2-0

A Bajnokok Ligája címvédője, az FC Liverpool 2-0-ra kikapott első mérkőzésén az SS Napoli vendégeként az E-csoport első fordulójának rangadóján. A Liverpool az előző kiírásban is egy csoportkörbe kerül a Napolival, és az olaszországi mérkőzésen akkor is fejet kellett hajtania.

Az első félidőben mindkét kapunál bőven akadtak helyzetek, a sérült Alissont helyettesítő Adriánt kétszer is próbára tett honfitársa, Fabián Ruiz, majd a szünet előtt nem sokkal Roberto Firmino fejelt tiszta helyzetből a bal alsó sarok mellé.

A pihenőt követően Dries Mertens egy méterről sem talált be a kapuba, mert Adrián bemutatta élete legszebb védését. A másik oldalon Alex Meret mutatta meg, hogy ő is megéri a pénzét, Mohamed Szalah közeli lövését szedte ki a bal alsó sarok elől.

A döntetlen felé csordogáló mérkőzés a 82. percben vet fordulatot, amikor Andrew Robertson óvatlan megmozdulását kihasználva Callejón jó érzékkel óriásit esett, a büntetőt pedig Mertens kíméletlenül bevágta. A hajrában nemhogy nem egyenlített ki a címvédő, az újabb hatalmas védelmi hibát Fernando Llorente torolta meg góllal: 2–0, ismét kikapott Nápolyban a csoportkörben a Liverpool.

Red Bull Salzburg-Genk 6-2

Története első Bajnokok Ligája-mérkőzésére készült a belga Genk ellen a Szoboszlai Dominikkal felálló RB Salzburg. Mindössze 101 másodpercre volt szüksége Európa legjobb formában lévő támadójának, Erling Braut Haalandnak ahhoz, hogy a vezetést megszerezze csapatának, s az előny birtokában sem álltak vissza a hazaiak. Már az első húsz percben könnyen eldönthették volna a mérkőzést, ám ekkor még hol Haaland, hol Hvang tévesztett, vagy éppen Gaetan Coucke kapus védett bravúrral.

Az első félidő hajrájában aztán jöttek a gólok is: előbb Haaland szerezte meg második gólját, majd kisvártatva a neki gólpasszt adó Hvang Hi Csan használt ki Junuzovic jó passza után egy védelmi hibát. A 40. percben aztán váratlanul szépített a Genk Lucumi góljával, de Haaland öt percen belül visszaállította a háromgólos különbséget. A ráadás perceiben aztán jött az első félidőben néha kissé eltűnő Szoboszlai Dominik, és szép akció végén beállította az 5–1-es félidei eredményt.

A második játékrészben Mbwana Samatta fejesével gyorsan szépített ugyan a Genk, ám nem követték újabb gólveszélyt magukban hordozó akciók. A mérkőzés 6–2-es végeredményét négy perccel később a salzburgi csapatkapitány, Andreas Ulmer állította be szép kényszerítőt követően.

Internazionale-Slavia 1-1

Kis híján meglepetéssel indult a labdarúgó Bajnokok Ligája 2019–2020-as idényének csoportköre: az Internazionale hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Kolozsvári CFR-t legyőző Slavia Prágával.

A prágaiak nem kezdtek megilletődötten, szépen járatták a labdát saját térfelükön, igaz, az Inter letámadása néhányszor eredményes volt. Az igazi helyzetek a hazaiak előtt adódtak: Stefan de Vrij fejelt fölé az ötösről Stefano Sensi beadása után, majd Lautaro Martínez lőtt nem sokkal mellé. A hajrában De Vrij ismét fejjel veszélyeztetett, de a vendégek kapusa hárított, így a szünetben 0–0-t mutatott a San Siro eredményjelzője. Egészen a 64. percig: jobb oldali prágai támadást követően Samir Handanovic bravúrosan védett egy bal alsóba tartó kísérletet, a kipattanóra azonban Peter Olayinka lecsapott, és közvetlen közelről a hálóba lőtt a tehetetlen szlovén kapus fölött (0–1).

Sokáig úgy tűnt, hogy a Slavia elviheti a három pontot az Inter otthonából, de a nyolcperces hosszabbítás második percében egyenlíteni tudott a házigazda. Sensi szabadrúgása nyomán a labda jó 20 méterről a lécen csattant, a kipattanót Nicolo Barella pedig a hálóba pattintotta (1–1).

Borussia Dortmund-FC Barcelona 0-0

Az Inter Slavia Prága elleni pontvesztése után a Dortmund és a Barcelona úgy léphetett pályára, hogy az F-csoport rangadójának győztese máris nagy lépést tehet a továbbjutás felé. A katalánoknál Lionel Messi az idényben először került be a keretbe, míg a 16 éves Ansu Fati a Bajnokok Ligájában is debütált a Barcelona színeiben.

Az első helyzetre a 25. percig kellett várnunk, ekkor Thorgan Hazard kiugratása után Marco Reus lövését védte válogatottbeli csapattársa, Marc-André ter Stegen. A folytatásban is inkább a dortmundiak játszottak veszélyesebben. A fordulás után Luis Suárez kiszorított helyzetből leadott lövése után Roman Bürki védett, ezt leszámítva azonban szinte csak a német alakulat előtt adódtak lehetőségek. Az egyik legnagyobb az 55. percben: a tizenhatoson belül Nélson Semedo rálépett Jadon Sancho lábára, Ovidiu Hațegan játékvezető pedig büntetőt ítélt. A labda mögé Reus állt, Ter Stegen azonban érezte az irányt, és hárította a BVB csapatkapitányának lövését.

A 60. percben Lionel Messi és Ivan Rakitic is pályára lépett, a játék képe azonban nem változott.

Olympique Lyon-Zenit 1-1

A csoportkör talán leginkább nyílt kvartettjét a G jelű négyesnek tekinthetjük, amelyben mind a négy együttes eséllyel pályázhat a továbbjutásra, s már csak emiatt sem volt mindegy, ki kezdi jobban a főtáblás szakaszt.

Bár az eddigi egymás elleni két meccset a Zenit nyerte meg (2015-ben, szintén a BL-csoportkörben), ezúttal a Lyon tűnt esélyesebbnek, s jobban is kezdett a francia csapat. A vezetést mégis a vendégek szerezték meg, néhány perccel a szünet előtt Szardar Azmun ügyes kényszerítőt követően lőtt a jobb sarokba (0–1).

A fordulás után tovább növelte a nyomást a Lyon, és a pénteki bajnoki után a kezdőcsapatba visszakerülő Memphis Depay góljával gyorsan összejött az egyenlítés: a holland támadó kíméletlenül értékesítette a vele szemben történt szabálytalanság után megítélt tizenegyest (1–1).

Ajax-Lille 3-0

A legutóbbi idényben elődöntős, a jelenlegiben a selejtezőből főtáblára érkező Ajax jól kezdte a Lille elleni találkozót, a 18. percben megszerezte a vezetést. Nicolás Tagliafico kanyarított középre a bal oldalról, a hosszún érkező Quincy Promesről lemaradtak a francia védők, így könnyedén bólinthatott a bal alsóba az ötösről (1–0). A fordulás után nem sokkal növelni tudta a fórt az amszterdami együttes: az 50. percben David Neres pazarul ugratta ki a franciák védelme mögött Edson Álvarezt az ötös jobb sarkánál, a fiatal védő pedig éles szögből a hosszú felsőbe bombázott. A 21 éves mexikói válogatott játékos góllal debütált a Bajnokok Ligájában (2–0). A 62. percben gyakorlatilag le is zárta a mérkőzést a holland gárda, Hakim Zijes szögletét a remekül érkező Tagliafico a hálóba stukkolta. Az argentin bekknek ez volt a harmadik fejes gólja ebben az idényben. 3–0

Chelsea-Valencia 0-1

Hiába birtokolták az első félidőben 60 százalékban a labdát a londoniak, nem tudtak igazán nagy helyzeteket kidolgozni. A szünetben 0–0 állt a Stamford Bridge eredményjelzőjén.

A 73. percben Frank Lampard bátrabb taktikára váltott, a belső védő Kurt Zouma helyére Olivier Giroud érkezett. A francia csatár beállítása sem segített, egy perccel később ugyanis a Valencia megszerezte a vezetést. Daniel Parejo jó helyzetfelismeréssel emelt a védelem mögé egy szabadrúgást, Rodrigo pedig estében lőtt, a labdát alig találta el, de pont olyan gellert kapott, hogy Kepa ne tudja védeni. 0–1

A 86. percben a videobíróval való visszanézés után büntetőhöz jutott a Chelsea, és a néhány perccel korábban beálló Ross Barkley állt a labda mögé. Az egyenlítés nem jött össze, Barkley a lécre vágta a tizenegyest, a labda fölé pattant.

Bajnokok Ligája, a keddi eredmények
E csoport:
SSC Napoli (olasz)-FC Liverpool (angol) 2-0
Salzburg (osztrák)-Genk (belga) 6-2
F csoport:
Internazionale (olasz)-Slavia Praha (cseh) 1-1
Borussia Dortmund (német)-FC Barcelona (spanyol) 0-0
G csoport:
Olympique Lyon (francia)-Zenit (orosz) 1-1
Benfica (portugál)-Leipzig (német) 1-2
H csoport:
Chelsea (angol)-Valencia (spanyol) 0-1
Ajax Amsterdam (holland)-Lille (francia) 3-0

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?