Az 54 éves Miura Kazujosi 36. szezonját kezdte el a profi futballban

Szerdán - idén először - pályára lépett az 54 évével a legidősebb japán profi labdarúgóként számon tartott Miura Kazujosi, aki ezzel karrierje 36. szezonját kezdte el.

A „Kazu királynak” becézett futballista a japán másodosztályban szereplő Jokohama FC csatáraként a harmadik fordulóban csereként, az Urava elleni bajnoki meccs utolsó perceiben kapott játéklehetőséget.

Miura 1986-ban a brazil Santosban kezdte pályafutását profiként, majd több brazil és japán együttesben is megfordult. Európában az olasz Genoában, majd két zágrábi csapatban, a Croatiában és a Dinamóban játszott, de légióskodott Sydneyben is. A japán válogatottban 89 meccsen jutott szóhoz, és 55 gólt szerzett 1990 és 2000 között.

Újabb bajnoki idénye alkalmából nyilatkozva a nemzetközi szövetség (FIFA) honlapjának kijelentette: „Nem hiszem, hogy valaha is abbahagyom a futballt.”

Miura 2005 óta 277 bajnoki meccsen játszott a Jokohama FC-ben, ezeken 27-szer volt eredményes, a tavalyi idényben viszont csupán négyszer lépett pályára.

Kapcsolódók

Kimaradt?