A légzsákoknak köszönheti életét Tiger Woods

Fotó: abc.comEszméleténél van és mindenre reagál Tiger Woods korábbi világelső golfozó, aki súlyos autóbalesetet szenvedett Los Angelesben.

A 45 éves sztár helyi idő szerint kedden 7 órakor borult fel a kocsijával, melyből a tűzoltók vágták ki. A Los Angeles-i kórház főorvosa, Anish Mahajan tájékoztatása szerint Woods jobb lábán több nyílt törés volt, az operáció során a sípcsontját, valamint a bokacsontját is rögzíteni kellett csavarokkal.

A megyei tűzoltóság vezetője azt nyilatkozta, Woods egyedül ült a járműben, és eszméleténél volt, amikor a szakemberek a baleset helyszínére értek. „Súlyos, de stabil állapotban volt, ezért a Los Angeles-i kórházba szállítottuk” – tette hozzá Daryl Osby.

A rendőrség a szerencsétlenség körülményeit vizsgálja, és egyelőre nem talált arra vonatkozóan bizonyítékot, hogy Tiger Woods bármilyen tudatmódosító szer vagy alkohol befolyásoltsága alatt állt volna.

A világ legismertebb golfozója december 23-án esett át ötödik hátműtétjén, ezért az utóbbi hetekben nem szerepelt tornákon, múlt héten viszont Los Angelesbe utazott, ahol ő volt a házigazdája a The Genesis Opennek. Ezt követően hétfőn forgatáson vett részt, a Golf Digest/GOLFTV-nek készülő műsor második napi felvételeire viszont nem érkezett meg.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?