Wimbledon: Djokovic maratoni csatában búcsúztatta Nadalt

A háromszoros győztes Novak Djokovic lesz a dél-afrikai Kevin Anderson ellenfele a wimbledoni teniszbajnokság férfi döntőjében: a szerb játékos az elődöntőben kétnapos, maratoni csatában verte a világelső Rafael Nadalt.

A két klasszis mérkőzése pénteken késő este kezdődött, miután előttük Anderson és az amerikai John Isner 6 óra 36 perces meccset játszott. Az ütközet helyi idő szerint 23 órakor aztán félbeszakadt - a szabályok szerint ez után már nem lehet játszani Wimbledonban -, a szetteket tekintve ekkor a világranglistán jelenleg 12. Djokovic vezetett 2-1-re.

A szombati folytatás Nadal egyenlítésével indult, a döntő játszma pedig óriási küzdelmet hozott. Sokáig mindkét játékos hozta az adogatását, majd 9:8-nál a szerb - már nem először - meccslabdához jutott, háromhoz. A kétszeres wimbledoni bajnok Nadal hiába küzdött addig oroszlánként, ezt a nyomást már nem bírta el, hibázott, így végül - összesen 5 óra 21 perc játék után - a 31 éves Djokovic jutott a fináléba, pályafutása során ötödször.

A Djokovic-Anderson döntőt vasárnap, magyar idő szerint 16 órától rendezik.

Kapcsolódók

Kimaradt?