Brit Nagydíj: Vettel nyerte Hamilton hazai futamát

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat, megelőzve a szintén négyszeres vb-győztes, címvédő Lewis Hamiltont, a Mercedes hazai közönség előtt szereplő versenyzőjét.

A 31 éves Vettelnek ez volt az idei negyedik, és pályafutása 51. futamgyőzelme, s ezzel nyolc pontosra növelte az előnyét a vb-pontversenyben Hamiltonnal szemben. Hamilton az első körben egy ütközés miatt a mezőny végére esett vissza, s onnan jött fel végül másodiknak. A dobogó alsó fokára Vettel csapattársa, a finn Kimi Räikkönen állhatott fel.

A rajtot a második kockából startoló Vettel kapta el a legjobban, és azonnal lehagyta a pole pozícióból induló Hamiltont, akit csapattársa, Valtteri Bottas is megelőzött, Räikkönen pedig a harmadik kanyarban próbált bevágni a brit címvédő mellé, de autójának bal első kerekével eltalálta Hamilton Mercedesének jobb hátsó abroncsát. Hamilton megpördült és a mezőny végére esett vissza, Räikkönen pedig két pozíciót veszítve, ötödikként tudta folytatni a futamot.

Az első kör végén Vettel, Bottas, Max Verstappen (Red Bull) volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, közben Hamilton a 18. pozícióból próbált előrébb jönni. A 10. körben Hamilton már hetedik volt, Räikkönen pedig 10 másodperces időbüntetést kapott a versenybíróságtól, amely őt ítélte felelősnek a rajt utáni ütközésért.

A kerékcserék sorát a 17. körben a harmadik Verstappen kezdte meg, s az ötödik helyen tért vissza a pályára. Vettel az élről a 21. körben hajtott ki a boxba, Bottas pedig egy körrel később kapott friss abroncsokat. Mielőtt a safety car a 37. körben elengedte volna a mezőnyt, Bottas vezetett, Vettel második, Hamilton harmadik volt, mögötte Verstappen és Räikkönen érkezett a negyedik és az ötödik helyen.

A biztonsági autó egy kört sem "pihenhetett", miután Romain Grosjean (Haas) és Carlos Sainz (Renault) összeütközött, és mindkét autó a gumifalba csapódott. A safety car aztán a 41. körben állt ki a mezőny elől, és a hajrára az első négy helyezett között nagy csata alakult ki: elől Bottas és Vettel küzdött a győzelemért, a dobogó alsó fokáért pedig Hamilton és Räikkönen harcolt egymással.

Vettel öt körrel a leintés előtt meg tudta előzni Bottast, akit aztán szinte azonnal lehagyott Hamilton, majd Räikkönen is, de más jelentős változás a verseny végéig már nem történt. A vb két hét múlva, a Német Nagydíjjal folytatódik.

Kapcsolódók

Kimaradt?