Mol Liga-döntő: előnyben a Dunaújváros

 

Döntőhöz illő iramot, illetve végtelenül sportszerű mérkőzést hozott a Dunaújvárosi Dab.Docler és a HSC Csíkszereda első MOL Liga fináléja. A kapu előtt jobban koncentráló hazaiak kétgólos győzelmet arattak.

A találkozó a székely és a magyar himnusz eléneklésével kezdődött, majd a csapatok belevették magukat a küzdelemben, amely remek iramot hozott. hokiFelváltva próbálgatták a játékosok a hálóőrök éberségét az első 20 percben. Ám Sevela a hazai oldalon, míg Kozuch a túloldalon bravúrt bravúrra halmozott. Az első harmad egyértelműen a kapusokról szólt.

A második negyedben egy célratörő hazai gárda korcsolyázott ki a jégre. Kozuch több alkalommal is bravúrt bravúr hátán kellett bemutasson, ahhoz, hogy a csíkiak ketrece érintetlenül maradjon. A gól viszont nagyon a levegőben lógott és sokat nem is váratott magára. A 28. perc derekán, épp, hogy a csíki csapat kiegészült egy emberhátrányt követően, Nagy Richárd talált be Stano hálójába. Itt érdemes megjegyezni, hogy a gólt megelőzően Kozuch három alkalommal is elképesztő védést mutatott be.hoki2

A gól felrázta a vendéggárdát. Egy szemvillanás alatt megváltozott a játék képe. Sorra alakították ki a helyzeteket a csíki csapat, ám Sevela pazarul védett és a szerencse is mellé pártolt. A második szünetre így egygólos hazai előnnyel mehettek pihenni a csapatok annak ellenére, hogy a HSC játékosai közel egy percig kettős emberelőnyben is játszhattak.

Az utolsó játékrész kezdete is hasonló volt az előbbi végéhez. Ám ekkor már a vendégek fölénye helyzetekben már ritkábban jelentkezett. Ahogy teltek a percek a találkozó inkább keményebb, mint színvonalasabb lett. A hazaiak remekül „ölték” a játékot és igyekeztek ellentámadásokat vezetni. Ez a taktika pedig be is vált, hiszen Vaszjunyin a 49. percben eldöntötte a találkozó sorsát. A hátralevő időben a hazaiak nem engedték kibontakozni a vendégeket és szó szerint befagyasztották az eredményt.hoki3

A végén a támadásban egyszerűbben és célratörőbben játszó hazai gárda örülhetett. Szerdán újabb meccs és egy újabb forgatókönyv következik, szintén ugyanazon résztvevőkkel.

Eredmény

Dunaújvárosi Dab.Docler – HSC Csíkszereda 2–0 (0–0, 1–0, 1–0)

Gól: Nagy Richárd (28.), Vaszjunyin (49.).

Mestermérleg. Stephan Lundh a Dunaújvárosi Dab.Docler edzője: „Nagyon jó csapat a HSC Csíkszereda, kemény mérkőzést játszottunk, amely alakulhatott volna másképp is. Ha Sevela nem véd ilyen jól a második harmadban, lehet, most nem mi örülünk. A harmadik harmadban viszont már sokkal jobban védekezett a csapatom, mint addig, így éltünk a lehetőséggel és megnyertük a meccset. Az biztos, hogy elöl is javulnunk kell, a folytatásban pontosabban kel lőnünk, mert egy gólon nagyon sok múlik, amikor ilyen közel van egymáshoz két csapat. A helyzetkihasználás nagyon fontos lesz szerdán is.” Gál Sándor a HSC Csíkszereda edzője: „A DAB megérdemelten nyerte meg ezt a mérkőzést. Sajnos nem sikerült gólt lőnünk, anélkül pedig nincs miről beszélni. Helyenként szétesett a játékunk, túl nagy volt a távolság a hátvédek és a csatárok között, így nem tudtunk kellőképpen építkezni előrefelé. Ezzel együtt nem volt ez egy rossz meccs, kis szerencsével szorosabban is alakulhatott volna. Egy kis fáradtságot láttam a csapaton, most pihenünk egyet, kielemezzük a meccset, és szerdán újult erővel megpróbálunk nyerni.”

Kimaradt?