Huszonhét év után lett ismét Európa-bajnok a magyar férfi kardcsapat

Nagyszerű vívással, ritkán látható nagy fölénnyel lett Európa-bajnok - 27 év elteltével - a magyar férfi kardválogatott.

A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás alkotta csapat az újvidéki a kontinensviadal zárónapján a negyeddöntőben 45-25-re verte az ukránokat, az elődöntőben 45-37-re a románokat, a fináléban pedig 45-33-ra az olaszokat.

„Fantasztikus csapatunk van, és nagyon boldog vagyok, hogy ilyen kimagaslóan sikerült ez a nap. Persze, örülök, hogy jól ment a vívás a döntőben az olaszok ellen, ám a lényeg, hogy Európa-bajnokok lettünk” – nyilatkozott a hazai szövetség honlapján a kétszeres olimpiai aranyérmes Szilágyi, emlékeztetve rá, hogy csapatban még nem volt Eb-aranya. „Nagyon jó érzés az, hogy bármelyikünk lép pástra, biztosak lehetünk abban, minden rendben lesz" - emelte ki Szatmári, a tavalyi év egyéni világbajnoka. Elmondta még: a verseny előtt beszéltek róla, hogy évtizedek óta nem nyert Európa-bajnoki aranyérmet a magyar kardcsapat, de most már ezen is túl vannak, jöhetnek az újabb feladatok. Gémesi szerint "kivételes dolog az, hogy egy csapat ennyire összetartson, ez is kellett ehhez az aranyéremhez", míg az ezúttal nem vívó Decsi úgy fogalmazott: nem kívánhat mást, minthogy ugyanígy legyenek majd világ- és olimpiai bajnokok. „Szenzációsak voltak a fiúk, legyen mindig így, hogy nekem annyi a szerepem, segítsem őket, valamint a bátyámat a pást mellett, és verjünk meg mindenkit" - mondta.

Decsi András, a válogatott vezetőedzője a hunfencing.hu oldalnak úgy nyilatkozott, hogy a mai kardvívásban az utolsó pillanatig nem lehet biztos az ember a győzelemben, de a magyar csapat tagjai egész nap szenzációsan vívtak. „Vagyunk annyira erősek, hogy ebben az esetben bárkit legyőzhetünk, és ez így is történt" - összegzett. Felidézte, hogy az ukránok elleni negyeddöntő "nem volt egy életbiztosítás", mert rendkívül kellemetlenek tudnak néha lenni. „Viszont ott annyira jól vívtunk, hogy akkor már reméltem, kijöhet ebből egy szép eredmény. Nagyon örülök, hogy sikerült! Ma olyan napunk volt, amikor mindenki hozzátett valamit a győzelemhez, és ez bárki ellen elég lehet a végső sikerhez." Emlékeztetett rá, hogy bár az olaszok ellen vegyes a mérleg, de tavaly a világbajnoki elődöntőben, most pedig a döntőben sikerült legyőzni őket.

A magyar vívóválogatott az Eb korábbi napjain nem szerepelt jól, ez volt a küldöttség egyetlen érme. A vívókra ezután az év fő versenye, a világbajnokság vár, melyet július 19-től 27-ig rendeznek a kínai Vu-hsziben.

Kimaradt?