banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Izlandi szövetségi kapitány: nagy mérkőzés volt az argentinok ellen vívott meccs

Jorge Sampaoli, az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, a szombati mérkőzésükön nem mindig járatták elég gyorsan a labdát, többek között ezért nem tudták kiharcolni a győzelmet, miközben Heimir Hallgrímsson, az izlandiak edzője a szervezettséget emelte ki a moszkvai világbajnoki összecsapást követő sajtótájékoztatón.

„Az első félidőben talán kreatívabbak voltunk támadásban, a másodikban viszont lassabban játszottunk. Több variációt kell kidolgoznunk arra, hogyan megyünk előre. Már csak azért is, mert ez egy nagyon kiegyenlített csoport” – utalt arra Sampaoli, hogy ezután még a horvátokkal, majd a nigériaiakkal kell megmérkőzniük.

Lionel Messi kihagyott büntetőjével kapcsolatban annyit jegyzett meg, ez is a futball része.

„Erősnek kell maradnunk csapatként, bíznunk kell magunkban és tisztában kell lennünk azzal, minden eszközzel rendelkezünk, hogy bárkit legyőzzünk” – hangsúlyozta az argentin kapitány.

Az ötszörös aranylabdás Messit óriási tisztelet övezi a szurkolók körében, a kék-fehérbe öltözött drukkerek akkor is éltették őt, amikor nem rúgta be a tizenegyest. Akárcsak a lelátón felbukkanó világbajnok Diego Maradonát, akinek a kezdőrúgás előtti pillanatokban énekelt a fél stadion.

„Nagy mérkőzés volt” – szögezte le a másik oldalon Hallgrímsson. „Első alkalommal játszottunk világbajnokságon, talán nem a legszerencsésebb Argentína ellen kezdeni, de azt kaptuk, amire számítottunk. Ellenfelünk több mint 70 százalékban birtokolta a labdát, mi azonban nagyon szervezetten védekeztünk, a fiúk nagyszerű munkát végeztek, nagyon jól dolgoztak össze” – értékelt az izlandi szövetségi kapitány.

Arra a felvetésre, hogy szereti-e ezt a fajta játékot, amit a Szpartak Stadionban mutatott a csapata, úgy reagált, lehet, hogy vannak, akik mást játszatnak és nem érnek el semmit. „Pontot akartunk szerezni, ennek megfelelően kellett nagyon szervezetten és fegyelmezetten futballoznunk” – tette hozzá.

A tréner beszélt a szurkolóikról is, akik a két évvel ezelőtt Európa-bajnokság után – amelyen a negyeddöntőig jutott az izlandi válogatott – ezúttal is látványosan biztatták kedvenceiket és győzelemként ünnepelték a döntetlent.

„Büszke vagyok a drukkereinkre. Nehéz volt nekik jegyet szerezni, nem tudom, hogy az argentinoknak hogy sikerült ez ilyen nagy számban, mert tőlünk is többen akartak jönni. Akik viszont eljutottak ide, maximálisan mögöttünk álltak.”

Kapcsolódók

Kimaradt?