Női kézi BL: az Oltchim visszavágott, kiesés szélén a Fradi

A Ferencváros 30-23-ra kikapott szombaton a vendég az Oltchim Râmnicu Vâlceától Dabason a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének ötödik fordulójában, így az elődöntőbe jutást illetően már nem a saját kezében van a sorsa.

fradi2Eleinte nagyon jól támadott a hazai csapat, szinte minden támadása góllal ért véget, így a 7. percben már 6-4 volt az állás. Ekkor időt kértek a vendégek és kisvártatva egyenlítettek (7-7). Azonban a ferencvárosi támadó részleg továbbra is remekelt, állandósult a kétgólos előny, amikor az addig nem hibázó Tomori büntetőt rontott, majd újabb két hiba miatt ismételten egyenlő lett az állás (13-13). Elek Gábor vezetőedző időkérése sem használt, ugyanis újabb két Valcea-találat következett Barbosa révén, de a zöld-fehéreknek még a szünet előtt sikerült egyenlíteniük.

A fordulást követően Dajka csipkézte ki a bal felső sarkot, majd a rendkívül veszélyes Barbosát két percre kiállították, ám emberhátrányban fordított az Oltchim. Sőt, Manaharova kiállítása alatt 18-20 lett az állás. Hullámvölgyben volt az FTC, ziccerek maradtak ki, és a 41. percben már három góllal vezettek a vendégek. Lehetett volna nagyobb is a hátrány, de Abramovics nagyokat védett.

Cifra kiállításakor időt kért az Oltchimabban a reményben, hogy megroppantja riválisát. A folytatásban is sok hibával játszott a magyar együttes, így 11 perccel a vége előtt 25-20-as hátrányba került, s innen már nem volt visszaút az FTC számára. A vendég gárda megérdemelten vitte el a fontos két pontot Dabasról.

Az egy hét múlva esedékes záráskor a Ferencváros a pont nélküli Zvenyigorod vendége lesz, az Oltchim pedig a Ljubljanát fogadja. Utóbbi két csapat azonos pontszám esetén jobb a magyar együttesnél, ami azt jelenti, ha az ötödik forduló másik, vasárnapi meccsén a Krim Ljubljana - a papírforma szerint - legyőzi a Zvenyigorod együttesét, akkor az utolsó körben az Oltchim sikere mindenképpen az FTC kiesését eredményezi, még ha a magyarok győznének is Oroszországban.fradi

A másik magyar BL-érdekelt, a tavaly finalista, immár csoportgyőztesként biztos elődöntős Győr a tavalyi BL-finálé ismétlését vívja majd vasárnap Montenegróban. A találkozónak már csak a Buducsnoszt Podgorica számára van tétje.

vasárnap játsszák:
Krim Ljubljana (szlovén)-Zvezda Zvenyigorod (orosz) 20.30

Az állás

  1. Ljubljana 6 pont/4 mérkőzés
  2. Oltchim 6/5 (131-122)
  3. FTC 6/5 (136-143)
  4. Zvenyigorod 0

Kimaradt?