Harmadszor lett magyar bajnok a Videoton

Megszerezte története harmadik bajnoki címét a Videoton labdarúgócsapata azzal, hogy az OTP Bank Liga vasárnapi, 32. fordulójának zárómérkőzésén 2-0-ra legyőzte az előző idényben első Budapest Honvédot, Felcsúton.

Az 1941-ben alapított Videoton FC 2011 és 2015 után lett ismét bajnok. A klub a következő idényben a Bajnokok Ligája selejtezőjében lesz érdekelt, a Ferencváros ezüstérmesként, az Újpest kupagyőztesként biztos résztvevője az Európa Liga selejtezőjének, a harmadik induló a Debrecen, Honvéd, Paks hármasból kerül ki.

A két csapat előzőleg 99-szer mérkőzött meg egymással és a Honvéd 46-szor, a Videoton 35 alkalommal nyert, míg 18-szor megosztoztak a pontokon. Ez volt tehát a századik bajnoki találkozójuk.

Napra pontosan egy évvel ezelőtt - a tavalyi pontvadászat utolsó fordulójában - játszott egymással "aranyrangadót" a két együttes, akkor a Bozsik Stadionban a fővárosiak 1-0-ra nyertek Eppel góljával és bajnokok lettek. Most is az aranyérem volt a tétje a két csapat rangadójának, igaz, ezúttal csak a Videotonnak volt esélye a bajnoki címre, a Honvéd a harmadik helyért áll harcban.

Ennek megfelelően nagy várakozások előzték meg a találkozót, főként hazai oldalon. A székesfehérváriak ideiglenes otthonául szolgáló felcsúti Pancho Aréna környékén már órákkal a meccs előtt rengeteg piros-kékbe öltözött fehérvári szurkolót lehetett látni, már-már karneváli hangulatban, holott Marko Nikolic vezetőedző napok óta azt hangsúlyozta minden fórumon, hogy "nem karneválra készülünk, hanem egy nagyon nehéz találkozóra".

A mérkőzés eleje az ő várakozásait igazolta, hiszen a Videoton többet birtokolta a labdát, de igazi helyzetbe nem került. Stopira bal oldali beadása ugyan alig kerülte el a kapu bal alsó sarkát, de az első negyedórában más veszélyt nem lehetett feljegyezni.

A vendégek öt védővel a biztos védekezésre helyezték a hangsúlyt, mégis csak közelről figyelték, ahogy Lazovic a 25. percben egy remek kiugratást követően egyedül tört Gróf kapujára, de a kapus védeni tudott. Két perc múlva már ő sem tudott segíteni: Pátkai remek csellel csapta be védőjét az alapvonal közelében, beadását Stefan Scepovic rúgta a hálóba. A 32. percben megint a vendégkapus volt főszerepben, amikor Stopira távoli bombáját piszkálta ki a bal felső sarokból. Az első ígéretes Honvéd-helyzet Lanzafame előtt adódott a 40. percben, ám az olasz csatár 15 méteres lövése néhány méterrel elkerülte a hazai kaput. Az első félidőt Lazovic kaput alig elkerülő szabadrúgása zárta.

A második félidő két vendéglehetőséggel kezdődött, majd sokáig csak mezőnyjáték zajlott, a kapuk nem forogtak veszélyben. A Videoton a bajnoki címet jelentő vezetését őrizte, míg a Honvéd az egyenlítésért küzdött. A 71. percben először került helyzetbe a második játékrészben a hazai csapat, amikor Nego beadását Pátkai bombázta a jobb felső sarokra, Gróf azonban védeni tudott. A 79. percben eldőlt a mérkőzés és a bajnoki cím is: Pátkai passzát Nikolov lőtte a vendégkapus alatt a hálóba. A hátralévő időben a székesfehérváriak már a találkozó végét várták, aztán elkezdődhetett a bajnoki fieszta.

 A tabella:
 1.  Videoton FC                 32 20   8   4    64-26  68 pont - már bajnok
 2.  Ferencvárosi TC          32 18  11   3    66-28  65
 3.  Újpest FC                     32 11  13   8    39-37  46
 4.  Debreceni VSC            32 12   8  12    52-45  44
 5.  Budapest Honvéd          32 12   8  12    47-52  44
 6.  Paksi FC                       32 11   9  12    43-47  42
 7.  Puskás Akadémia          32 10  10  12    40-46  40
 8.  Mezőkövesd Zsóry FC     32  9  10  13    35-51  37
 9.  Swietelsky Haladás        32 10   5  17    34-50  35
10.  Balmaz Kamilla Gyógyfürdő   32  8  11  13    36-43  35
11.  Vasas FC                    32  9   7  16    37-58  34
12.  Diósgyőri VTK               32  9   6  17    42-52  33

Kimaradt?