Gyurta Dániel világcsúccsal lett aranyérmes Londonban

Gyurta Dániel 2:07.28 perces világcsúccsal aranyérmet nyert 200 méteres mellúszásban szerdán a londoni olimpián, ezzel a kardozó Szilágyi Áron vasárnapi diadalát követően a magyar küldöttség második győzelmét aratta.gyurta 1

A kétszeres világbajnok, 2004-ben olimpiai ezüstérmes Gyurta mögött a hazai közönség biztatását élvező Michael Jamieson végzett a második helyen, míg a harmadik a japán Tatesi Rio lett.

A döntőt a második legjobb idővel kezdő Gyurta "szokatlan" módon már 50 méternél a második helyen úszott, a legutóbbi két olimpián győztes Kitadzsima Koszuke haladt az élen. 150 méternél Gyurta vezetett, Kitadzsima elfáradt, Jamieson a hajrában ugyan egyre közelebb került a magyar úszóhoz, de így is ő csapott elsőként célba.gyurta 2

 

Gyurta Dániel korábban már 100 mellen is jelezte, hogy jó formában van, többször is megjavítva az országos rekordot, végül csak kevéssel maradt le a dobogóról. A 200 méter mell 2004-es olimpiai ezüstérmese, kétszeres világ- és kontinensbajnoka ezután kedvenc számában továbbfolytatta remek szereplését, csak a hazai színekben versenyző Michael Jamieson úszott nála jobb időt az elődöntőben (2:08.20). A döntőben azonban senki sem!

gyurta 3Ez volt életem legjobb úszása – lihegte kimerülten Gyurta Dániel a győztes finálét követően a magyar televíziónak. – Nehéz ilyenkor bármit is mondani. Az utolsó tíz méter roppant nehéz volt, éreztem, hogy jönnek rám a többiek, de ekkor a családomra és az édesanyámra gondoltam, ami pluszerőt adott. Szerintem emiatt sikerült nyernem. „Nem tudom még feldolgozni ezt az érzést. Nehéz verseny volt, tudtam, hogy semmit sem adnak könnyen. Elképesztő, hogy sikerült. Az olimpiai győzelem után sem változok meg, ez szerintem a felkészülésem, a teljesítményem és a családom elismerése. Egy olimpiai bajnok attól is az, ha ugyanolyan szerény és alázatos marad, mint azelőtt. Ez a két perc, nem hiszem, hogy sokat változtat az életemen, de a vitrinem jobban tele lesz. Végig láttam, hogy hol vannak a többiek, megleptek egy kicsit, de a végén sikerült a maradék erőmet is mozgósítanom. Boldog vagyok..."

Gyurta előtt legutóbb Atlantában győzött magyar férfi úszó: 16 éve 200 m mellen Rózsa Norbert, valamint 200 m vegyesen Czene Attila diadalmaskodott. 

Széles Sándor érezte, hogy tanítványa 2:07-tel kezdődő időt produkál majd a döntőben, de világrekordra nem számított.

„Tudtam, hogy nehéz lesz, meg abban is biztos voltam, hogy Dani képes a nagy időre, de hogy világcsúcs lesz belőle, nem gondoltam volna.”

A mesteredző azt sem hallgatta el, hogy féltette Gyurtát a végén.

„A brit a mi fegyverünkkel próbálta megverni Danit, nagyon jött föl a hajrában, de ez is kevés volt. Az olimpia előtt én igyekeztem nem rárakni azt a terhet, hogy aranyesélyes, nem jó ómen. Persze bíztam nagyon benne, ám emberből van ő is, ezért féltettem kicsit. Szerencsére a célba ő csapott be elsőként, én a levegőbe öklöztem, sírni azonban még nem tudtam. Azt majd később fogok..”

Gyurta a londoni magyar küldöttség negyedik érmét szerezte. Szilágyi Áron győzelme előtt két cselgáncsozó végzett dobogós helyen: a 48 kg-os Csernoviczki Éva szombaton bronzot, a 66 kilós Ungvári Miklós pedig vasárnap ezüstöt nyert.

Kimaradt?