Kikapott a szlovénoktól, távol került a feljutástól a magyar hokiválogatott

A házigazda magyar válogatott 4-1-re kikapott a szlovén együttest a divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság harmadik fordulójában, szerdán a Papp László Budapest Sportarénában, így távol került a feljutástól.

Korábban 30 alkalommal találkozott a két csapat, s jelentős volt a szlovén fölény: 23 sikerük és 2 döntetlen mellett ötször nyertek a magyarok. Ráadásul világbajnokságon még sosem sikerült felülmúlni a szlovénokat: mind a nyolc eddigi összecsapást ők nyerték. A legutóbbi találkozón, két héttel korábban a vb-felkészülés alatt Bledben 3-2-re győzött Jarmo Tolvanen együttese.

Az olaszok felett diadalmaskodó csapat soraiban változtatott a szövetségi kapitány: Erdély Csanád felkerült az első sor támadótriójába, Benk András átvette a helyét a negyedik sorban, míg a 13. csatár Bodó Christopher volt. A kapuban ezúttal is Vay Ádám állt.

A mérkőzés szlovén nyomással és lehetőségekkel indult, Vaynak több kisebb védést kellett bemutatnia amíg az első magyar helyzetre sor került: a 6. percben Sebők Balázs tört kapura, ám Gasper Kroselj védett. A 7460 fős közönség nagy része "Harcoljatok, harcoljatok!" felkiáltásokkal buzdította a házigazdát, ám a tavaly még a világelitben szereplő szlovénok megszerezték a vezetést: Aleksandar Magovac erős lövése nyomán talált utat a kapuba a korong. Szlovén emberelőnyben a csapatkapitány Vas János harcossága ért kis híján gólt, ám háttal az üres kapu mellé lőtt. Kroselj botja eltört az esetnél, a hálóőr bő egy percig üres kézzel állt kapuja előtt. Lassan éledezett a házigazda, ám ebben a szakaszban is a szlovénok akarata érvényesült - 24-9 volt a lövések aránya a javukra a harmadban -, bár betalálni emberelőnyben sem tudtak újra. A közönség Vay Ádámot éltette, majd fórban nem sikerült egyenlíteni.

A második húsz percet határozottabb játékkal kezdte a magyar válogatott, s már a harmad elején emberelőnyt harcolt ki, Sebők pedig remek egyéni megoldással, két szlovén bekk között átbújva egyenlített. A szurkolótábor egyre hangosabb bíztatással értékelte a sorban érkező magyar rohamokat, ám - a játék képét tekintve némileg váratlanul - újabb gólt a szlovén együttes szerezett: Jan Urbas használt ki egy védekezési megingást. Ismét egy magyar emberelőny következett, ígéretes lehetőségekkel, ám ezúttal találat nélkül. A játékrész magyar emberhátránnyal zárult, az eredmény viszont nem változott.

A feszült hangulatú záró felvonás első felében kevés helyzet adódott, főleg a mezőnyjáték dominált. Az utolsó tíz perchez közeledve aztán előbb Sofron István, majd Hári János előtt adódott nagy lehetőség, előbbinél egy védő, utóbbinál a kapuvas mentette meg a szlovénokat az egyenlítéstől. Szlovén időkérés következett, ám a játék képe nem változott, továbbra is sok keménykedés jellemezte. Hét perccel a dudaszó előtt emberelőnybe került a házigazda, azonban csak helyzetekig jutott. A túloldalt viszont félpályás korongszerzés után négyen vitték egy magyar védőre a korongot, s Bostjan Golicic értékesítette a helyzetet. Kapuslehozatallal próbálkozott a magyar válogatott, ám Sabahudin Kovacevic a korongbedobás után távolról azonnal bevette a magyar kaput. Bár a végéig küzdött a szépítését a magyar válogatott, gólra már nem futotta.

A magyarok legjobbja a 93,48 százalékos hatékonysággal védő Vay, míg a szlovénoké az első gólt szerző Magovac lett.

A szurkolók - a hagyományoknak megfelelően - ezúttal is elénekelték a csapatnak a himnuszt. Vereségével távol került a feljutástól a magyar válogatott, amely csütörtökön a lengyelekkel játszik szinte ki-ki mérkőzést a kiesés elkerüléséért, majd a britek elleni szombati összecsapással zárja a házigazda világbajnokságot. Az első két helyezett feljut a 16 csapatos elitbe, az utolsó pedig 2019-ben a divízió I/B-ben szerepel majd. 

Eredmények, 3. forduló:

  • Szlovénia-Magyarország 4-1 (1-0, 1-1, 2-0)
  • Olaszország-Kazahsztán 3-0 (2-0, 1-0, 0-0)
  • Nagy-Britannia - Lengyelország 5-3 (2-1, 0-2, 3-0)


Az állás: 1. Kazahsztán 6 pont (9-4), 2. Olaszország 6 (8-4), 3. Nagy-Britannia 6 (9-10), 4. Szlovénia 3 (7-8), 5. Lengyelország 3 (8-10), 6. Magyarország 3 (4-9)

Kapcsolódók

Kimaradt?