Danyi Gábor lesz júliustól a Győri ETO KC vezetőedzője

Danyi Gábor lesz július elsejétől a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatának vezetőedzője, a szakember egy plusz egy évre szóló szerződtetését a szerdai sajtótájékoztatón jelentette be az egyesület.

Danyi Gábor 2011 óta dolgozik a klubnál, Ambros Martín előtt volt Konkoly Csaba, majd a négy éve elhunyt norvég Karl-Erik Böhn másodedzője is.

A spanyol Ambros Martín 2012 óta vezetőedzője a győri csapatnak, amellyel Bajnokok Ligáját háromszor, bajnokságot és Magyar Kupát egyformán négy alkalommal nyert. A román válogatottat 2016 őszétől vezeti, a szakember februárban jelentette be, hogy a nyáron elhagyja a győri csapatot.

Bartha Csaba klubelnök a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 2018-2019-es szezon szakmai stábjában Danyi Gábort segíti a horvát férfi és női válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Zdravko Zovko, s helyet kapott a stábban Kun Attila jelenlegi utánpótlás edző és Holanek Zoltán jelenlegi erőnléti edző. Az elnök kiemelte: a stáb megválasztásakor a fő szempont az volt, hogy minden embernek meghatározott feladatköre legyen, amit szakmai tudásával a lehető legjobban el tud végezni.

A bajnokságban címvédő Győr a hétvégén a Magyar Kupa négyes döntőjében szerepel, a Bajnokok Ligájában jövő szombaton vívja a negyeddöntő első mérkőzését. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?