„Bedobta a törülközőt” a Marosvásárhelyi BC

Közleményben jelezte a Marosvásárhelyi BC vezetősége, hogy az anyagi gondok miatt nem folytatja tovább a közdelmet a férfi kosárlaba-bajnokság alsóházi rájátszásában.

Az alábbaikban módosítások nélkül közöljük a klub közleményét.

Az idei szezon problémái következtében kénytelenek vagyunk bejelenteni, hogy a Maros Kosárlabda Klub nemzeti ligás csapata nem folytatja tovább a küzdelmet a bajnokság alsóházi rájátszásában.

Az anyagi gondok sajnos nem szűntek meg az egyesületnél, ezért nem áll módunkban folytatni a küzdelmet. Az alapszakaszt még befejeztük, mert úgy gondoltuk, hogy tartozunk annyival a Román Kosárlabda Szövetség és a bajnoki riválisaink felé, hogy ne bolygassuk fel a bajnoki menetrendet. Sajnos folytatni már nem áll módunkban.

Különböző okok vezettek idáig, ezt most ebben a közleményben nem részletezzük, megtettük már számos sajtótájékoztatón és beszélgetésen, az idény folyamán. Tény, hogy ezzel egy nagyon szép és a legeredményesebb szakasza zárul le a marosvásárhelyi kosárlabdának, 3 bajnoki és két kupadöntővel, megannyi nemzetközi szerepléssel.  Sajnos egyiket sem sikerült megnyernünk, pedig néhányszor egészen közel álltunk a trófeához.

Ezúton is szeretnénk megköszönni első sorban mindazoknak az edzőknek és játékosoknak, akik megfordultak a Maros KK színeiben, odaadásukért, küzdeni akarásukért és teljesítményükért.

Ugyanakkor köszönjük azoknak a támogatóknak, partnereknek, akik az évek során kiálltak a marosvásárhelyi felnőtt kosárlabdáért.

És kiemelten köszönjük a támogatást a szurkolóinknak, sokszor az ország legjobb szurkolótáborának, hogy jóban-rosszban kitartottak a csapat mellett, együtt örültek velünk a sikereknek, a döntőbe jutásoknak, a győzelmeknek, az egyéni teljesítményeknek és ugyanakkor együtt könnyeztek velünk az elveszített döntők, mérkőzések után.

Ígérjük, a marosvásárhelyi férfi kosárlabda nem tűnik el, hanem már a következő idénytől visszatér egy új formában, új felfogással, és egy új, sikeres jövő reményében!

A Maros KK vezetősége

Kimaradt?