No comment: Magyarország-Kazahsztán 2-3

Vereséggel debütált Georges Leekens szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott kispadján, mivel csapata pénteken 3-2-re kikapott a több mint másfél éve nyeretlen Kazahsztántól a Groupama Arénában.

A világranglista 136. helyén álló vendégek tíz perc után két góllal vezettek, majd Szalai Ádám ugyan a 21. percben szépített, de a kazahok így is 3-1-re vezettek a szünetben. A hazai szurkolók egy része a 60. perc után hazaindult, Németh Krisztián nem sokkal később szépített, azonban így is vereséget szenvedett a magyar válogatott.

A kazahok már a himnuszok alatt elnyerték a hazai publikum szimpátiáját, mivel több játékos is a vacogó kísérő gyerekekre terítette bemelegítő felszerelését. A vendégek ezt követően már korántsem voltak ennyire népszerűek, hiszen tíz perc alatt kétgólos vezetéshez jutottak, a magyar szurkolótábornak pedig ebben a pillanatban el is fogyott a türelme. A 21. percben úgy tűnt, magára talált Leekens együttese, ehhez Dzsudzsák Balázs harcossága és Szalai Ádám kissé szerencsés gólja kellett.

A lendület azonban nem tartott ki sokáig, a kazahok szépen lassan visszavették az irányítást, nem sokkal a szünet előtt pedig visszaállították a kétgólos különbséget.

A magyarok belga szövetségi kapitánya három cserével próbálta felrázni a csapatát - a védelemről mindent elárult, hogy a két szélső hátvédet lehozta -, de semmilyen érzékelhető változás nem történt a pályán. A hazai szurkolótábor először csak azt kiabálta, hogy "hol a szívetek", a 60. percben azonban látványosan sokan inkább a korai távozás mellett döntöttek. Ők már nem látták, ahogy Németh Krisztián egy bombagóllal ismét minimálisra csökkenti a különbséget. A magyar válogatott az utolsó bő húsz percben beszorította ugyan kissé elfáradó ellenfelét, de az eredmény nem változott.

A lefújást követően a játékosok érthetően hatalmas füttykoncertben részesültek, s ugyan kisétáltak a táborhoz, de ez csak "olaj volt a tűzre", így az öltöző felé vették az irányt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?