Győzelemmel folytatta a bajnokságot a Sepsi-SIC
A Sepsi-SIC győzelmével ért véget a rájátszást megelőző első teremtorna a női kosárlabda Nemzeti Ligában, miután a címvédő szombaton 86–77 (12–15, 29–16, 20–17, 25–29) arányban diadalmaskodott a Kolozsvári U felett a brassói D. P. Colibași Sportcsarnokban. A zöld-fehérek és a Szamos-partiak 21. alkalommal találkoztak, ez volt a szentgyörgyiek 18. sikere.
A harmadik Román Kupa-győzelmük óta először léptek pályára a zöld-fehérek, akik jól kezdték a találkozót, viszont néhány perc elteltével a kolozsváriak is magukra találtak és kihasználták a szentgyörgyiek védelmi hibáit, így hárompontos előnnyel vághattak neki a második negyednek. A következő egy percben a Dragan Petricevic irányította csapat hét pontot jegyzett, amivel tízre növelték előnyüket, majd a címvédő részéről Nathalie Fontaine törte meg a kosárcsendet, a folytatásban pedig a csapattársai is magukra találtak.
A zöld-fehérek a 15. percben Carley Mijović kosarával a vezetést is átvették, amire a kolozsváriak trénere időkéréssel válaszolt. A Sepsi-SIC védelme ezúttal már jobban működött, több labdát is szereztek, amiket gyors ellentámadások végén könnyedén pontokra váltottak. A szünetre 10 egységre növelte előnyét a Zoran Mikes edzette csapat, többek között annak köszönhetően, hogy a három másodperces területből 22 pontot szereztek, erre pedig a Szamos-partiaknak nem volt válaszuk (41–31).
A harmadik negyedben a kolozsváriak hárompontosokkal próbáltak faragni hátrányukból, a 25. percben pedig Olena Samburska triplájával négy pontra zárkóztak fel, de a következő percekben mindössze kétszer találtak a gyűrűbe, így a Sepsi-SIC 13 pontos előnnyel várhatta az utolsó tíz percet. Az utolsó játékrészben kiegyenlített játékot produkáltak a csapatok, viszont nem forgott veszélyben a zöld-fehérek győzelme, így idénybeli 16. sikerüket ünnepelhették, illetve 33 ponttal továbbra is a rangsor első helyén állnak.
„Igaz, hogy az első mérkőzésemen 22 pontot dobtam, de eladott labdáim is voltak, ami mindenképp hátrány. Nagyon jó volt végre játszani, kezdőként léphettem pályára, és kicsit megdolgoztattam a lábaimat. Jól érzem magam, teljes mértékben készen állok a következő mérkőzésekre” – mondta a zöld-fehérben először pályára lépő 23 éves ausztrál, Carley Mijović.
Kolozsvár: Taylor 6, Ghizilă 4/3, Maxim 4, Thompson 6, Kalusic 22. Cserék: Lovász, Pătruț, Samburska 15/9, Voica 5/3, Vorpahl 15/9. Vezetőedző: Dragan Petricevic.
Az első teremtorna további eredményei: Brassói Olimpia–Alexandria 79–69, Kolozsvári U–Szatmárnémeti VSK 71–73, Szatmárnémeti VSK–Brassói Olimpia 62–54.
A Sepsi-SIC március 16–18. között az Alexandrián rendezendő második teremtornán vesz részt, ahol a zöld-fehéreknek három mérkőzésük lesz sorrendben a házigazda, a Brassói Olimpia és a Szatmárnémeti VSK ellen.