A verhetetlen Farkas Éva gyorskorcsolyázói pályafutását idézték fel

Farkas Éva nélkül, mégis róla beszélgettek kedd este Marosvásárhelyen. A róla készült film után régi edzőtársai azt is próbálták megfejteni, hogy hogyan vált verhetetlenné a sízőből let gyorskorcsolyázó.

A gyorskorcsolya- bajnok egészségügyi okok miatt nem tudott jelen lenni a beszélgetésen, az esemény előtt néhány órával szállította el a mentő.

A jelenlétét pótolni próbálván levetítették a néhány hete róla készült A verhetetlen című portréfilmet. A filmből megismerjük Farkas életét, pályájának alakulását: a hatgyermekes családból származó Éva síeléssel kezdte, egy véletlen révén ismerkedett meg a korcsolyázással. „Elhívtak magukkal korcsolyázni az unokahúgomék, azt mondták, hogy ha nem szakadok le a kigyófarokról, akkor maradhatok” – emlékezett vissza. Farkas nem szakadt le, így elkezdett ismerkedni a korcsolyázás világával, még ha kezdetlegesek is voltak a körülmények: 35-ös lábán 41-es korcsolyával, buckás jégen tanult. Az edzések során begyakorolt mozdulatokat más országok versenyzőitől lesték el főként, nem volt saját edzési tervük.

Ezeknek a körülményeknek köszönhetően nagy volt a váltás, amikor első nemzetközi versenyén tükörjéggel találkozott: „olyan voltam, mint egy részeg liba a jégen, beteget akartam jelenteni, de nem hagyták” – meséli.

Farkas közben dolgozott, hogy be tudjon segíteni anyagilag a nehéz körülmények között élő családjának: „Minden edzés végén két rahátot és öt darab kekszet kaptunk, később tudtam meg, hogy más sportágaknál mekkora pénzekről van szó. Ez inkább szerelem volt, mint megélhetési lehetőség” – mondta.

Csak utólag tudatosult benne, hogy mekkora fegyvertényt hajtott végre azzal, hogy kilenc éven keresztül minden távban minden versenyt megnyert. „Fájlaltam, hogy a klub nem tartott egy búcsúdélutánt nekem mikor eljöttem nyugdíjba”- mondta könnyes szemmel.

Farkas csalódottságában elköltözött, Ausztriában dolgozott bolti eladóként, később Magyarországra költözött, hét évvel ezelőtt tért vissza szülővárosába és edzőként dolgozott: „Végig minden kép előttem volt, amit itt hagytam, vissza kellett jöjjek.”

A filmvetítés után kötetlen beszélgetés alakult ki Farkas életútjáról: Cimbalmos Ferenc Attila újságíró felvetéseire és kérdéseire Farkas régi edzőtársai, volt tanítványai, tisztelői keresték a választ.

Az est házigazdája Cseh Gábor elmondta: szerették volna meglepni a sportolót egy díjjal és egy emléklappal, amellyel elismerik eddigi teljesítményét, amint az egészségügyi állapota engedi, meglátogatják és átadják neki.

 

Kimaradt?