Pjongcsang 2018: futamgyőztesként negyeddöntősök a Liu fivérek

Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang negyeddöntőbe jutott a keddi selejtezőből a rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres távján a phjongcshangi téli olimpián, míg Knoch Viktor kiesett.

A magyarok közül elsőként a negyedik olimpiáján szereplő Knoch Viktor lépett jégre, aki a legjobb, egyes pozícióból rajtolt, ezt a helyet meg is tartotta. Ugyan féltávnál az 1000 méteren bronzérmes dél-koreai Szeo Ji Ra megelőzte őt, de még így is továbbjutást érő helyen volt, mígnem az utolsó előtti kanyar előtt megbotlott, majd elesett és a mobilpalánknak csapódott. A 28 éves pécsi sportoló a futamot követően úgy nyilatkozott, hogy csak magára haragudhat, mert ezt ő szúrta el.

Ezt követően Liu Shaoangnak nem okozott gondot a továbbjutás. Igazán kiemelkedő képességű ellenfele nem volt. Az MTK minden távon junior világbajnok versenyzője a japán Szakazume Rioszukét lerajtolva élre állt, vezető pozícióját pedig a célig nem engedte át senkinek.

 "Sikerült lerajtolnom a japán srácot, amivel tulajdonképpen el is dőlt a futam. A továbbiakban is az lesz a legfontosabb, hogy a jó rajtpozíciót nem szabad eladni" - mondta a 19 esztendős Liu Shaoang, aki elárulta, számára mentálisan rendkívül megterhelő az olimpia, abban szerinte azonban nincs különbség, hogy fizikálisan már mindenki fáradt.

A táv két évvel ezelőtti világbajnokának, Liu Shaolinnak viszont akadtak erős riválisai. Ennek ellenére, ha lehet, még magabiztosabb volt, mint öccse. Az MTK 1500 méteren ötödik versenyzője az első kanyart végig külső íven tette meg a négyszeres világbajnok kínai Han Tien-jü mellett, majd az egyenesben faképnél hagyta. Vezető helyét egy pillanatra sem veszélyeztette senki, pedig ott volt még a futamban az 1000 méteren ezüstérmes amerikai John-Henry Krueger - a már magyar színekben szereplő Cole William Krueger testvére -, továbbá az 1500-on bronzérmes orosz Szemjon Jelisztratov is. A második továbbjutó helyet Han megtartotta.

„Az volt a cél, hogy élre rajtoljak, ez sikerült. Jó erőben, jó formában vagyok, de itt a mentális állapot is sokat számít, jó döntéseket kell hozni és jókor, legutóbb nekem ez nem sikerült, de ezt el kell felejteni” – értékelt a 22 éves Liu Shaolin utalva az 1500 méter elrontott döntőjére, amikor kizárták, s végül nyolcadik lett.

Az 500 méter további küzdelmeit csütörtökön rendezik.

Kapcsolódók

Kimaradt?