EL: a Steaua került ki győztesen a büntetőthrillerből

 

Hosszabbítás és büntetőrúgások után jutott be a Bukaresti Steaua az Európa-liga nyolcaddöntőjébe, ugyanis az Ajax Amsterdam elleni visszavágó a rendes játékidőben ugyanazzal a 2-0-s eredménnyel ért véget, amivel a hollandok az első összecsapást megnyerték. A bakák a következő fordulóban a Chelseával találkoznak.

steauaA Nemzeti Arénában 40 ezer néző előtt megrendezett mérkőzésen a fővárosi bakák a 38. percben szereztek vezetést Iasmin Latovlevic révén, majd a 76. percben Chipciu egy húszméteres bombával kiegyenlítette az összetett állást.

chipciu Mivel gól sem a rendes játékidő további részében, sem pedig a hosszabbításban nem esett jöhettek a büntetőrúgások. Miközben a steauások kivétel nélkül értékesítették a tizenegyest, addig az Ajaxtól Moisander és Schone is hibázott, így a büntetőpárbaj 4-2-es hazai győzelemmel zárult.

Európa Liga, a 16 közé jutásért, visszavágók:

  • Hannover 96 (német)-Anzsi Mahacskala (orosz) 1-1 (0-0), továbbjutott: az Anzsi Mahacskala 4-2-es összesítéssel.
  • Plzen (cseh)-Napoli (olasz) 2-0 (0-0), továbbjutott: a Plzen kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel.
  • Olimpiakosz (görög)-Levante (spanyol) 0-1 (0-1), továbbjutott: a Levante kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.
  • FC Liverpool (angol)-Zenit (orosz) 3-1 (2-1), továbbjutott: a Zenit 3-3-as összesítéssel, idegenben szerzett góllal.
  • Girondins Bordeaux (francia)-Dinamo Kijev (ukrán) 1-0 (1-0), továbbjutott: a Girondins Bordeaux 2-1-es összesítéssel.
  • Benfica (portugál)-Bayer Leverkusen (német) 2-1 (0-0), továbbjutott: a Benfica kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel.
  • Fenerbahce (török)-BATE Boriszov (fehérorosz) 1-0 (1-0), továbbjutott: a Fenerbahce 1-0-s összesítéssel.
  • Chelsea (angol)-Sparta Praha (cseh) 1-1 (0-1), továbbjutott: a Chelsea 2-1-es összesítéssel. torres640
  • Olympique Lyon (francia)-Tottenham Hotspur (angol) 1-1 (1-0), továbbjutott: a Tottenham Hotspur 3-2-es összesítéssel.
  • Genk (belga)-VfB Stuttgart (német) 0-2 (0-1), továbbjutott: a VfB Stuttgart 3-1-es összesítéssel.
  • Dnyipro (ukrán)-Basel (svájci) 1-1 (0-0), továbbjutott: a Basel 3-1-es összesítéssel.
  • Metaliszt Harkiv (ukrán)-Newcastle United (angol) 0-1 (0-0), továbbjutott: a Newcastle United 1-0-s összesítéssel.
  • Kolozsvári CFR (romániai)-Internazionale (olasz) 0-3 (0-2), továbbjutott: az Internazionale kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel.
  • Lazio (olasz)-Borussia Mönchengladbach (német) 2-0 (2-0), továbbjutott: a Lazio 5-3-as összesítéssel.
  • Rubin Kazany (orosz)-Atlético Madrid (spanyol) 0-1 (0-0), továbbjutott: a Rubin Kazany, 2-1-es összesítéssel.
  • Bukaresti Steaua (román)–Ajax Amsterdam (holland) 2-0 (1-0), továbbjutott: a Steaua büntetőrúgos után 4-2-es eredménnyel

A párosítás: (első meccsek március hetedikén, visszavágó 14-én.)

  • Viktoria Plzen-Fenerbahce
  • Anzsi Mahacskala-Newcastle
  • Benfica-Bordeaux
  • Stuttgart-Lazio
  • Tottenham-Inter
  • Basel-Zenit
  • Levante-Rubin Kazany
  • Steaua - Chelsea

 

Kimaradt?