Szerdán kezdődik a rövidpályás úszó Eb

Eddig mintegy 26 ezer belépő kelt el a szerdától vasárnapig tartó koppenhágai rövidpályás úszó Európa-bajnokság döntőire.

A verseny keddi sajtótájékoztatóján a jegyértékesítési adatot ismertető Pia Holmen, a Dán Úszó Szövetség és szervezőbizottság igazgatója emlékeztetett, hogy ez lesz az első sportesemény a februárban átadott Royal Arenában. „Az elvárások nagyon magasak, és bár idegtépő napok állnak mögöttünk, büszke vagyok, amikor a medence mellett sétálok, hiszen mindent megtettünk annak érdekében, hogy felejthetetlen legyen a verseny” – nyilatkozta.

A dán szövetség elnöke, Kjeld Egebo hangsúlyozta, a rendezvény nemcsak sporteseményként fontos az ország számára, hanem azért is, mert Dániában célkitűzés, hogy minden gyerek tanuljon meg úszni. „Hiszünk benne, hogy az Európa-bajnokság nagyszerű eszköz lesz ennek elérésében" - tette hozzá.

A 19. rövidpályás kontinensbajnokságon az európai szövetség (LEN) legfrissebb beszámolója szerint 47 nemzet 550 versenyzője áll rajthoz, utóbbi létszám ötven fővel több, mint két évvel ezelőtt, az izraeli Netanjában. A házigazda Dániát 38, Olaszországot 36, Magyarországot 32, Oroszországot pedig 31 úszó képviseli, összesen negyven versenyszámban hirdetnek győztest.

A magyar csapat:
férfiak:
Barta Márton - 200m hát, 200m mell, 100m vegyes
Bernek Péter - 200m gyors, 400m gyors, 200m hát, 200m vegyes, 400m vegyes
Biczó Bence - 50m pillangó, 200m pillangó
Cseh László - 50m pillangó, 100m pillangó, 200m pillangó
Dudás Dániel - 100m gyors, 200m gyors, 50m hát, 50m mell, 100m mell, 100m pillangó, 100m vegyes, 200m vegyes
Földházi Dávid - 50m hát, 100m hát, 200m hát, 100m vegyes, 200m vegyes
Grátz Benjámin - 100m vegyes, 200m vegyes, 400m vegyes
Gyárfás Bence - 50m gyors, 50m pillangó
Gyurta Gergely - 400m gyors, 1500m gyors, 400m vegyes
Holló Balázs - 400m gyors, 400m vegyes
Horváth Dávid - 50m mell, 100m mell, 200m mell
Kalmár Ákos - 400m gyors, 1500m gyors, 50m pillangó
Kenderesi Tamás - 100m pillangó, 200m pillangó
Kozma Dominik - 100m gyors, 200m gyors
Lakatos Dávid - 1500m gyors
Lobanovszkij Maxim - 50m gyors, 100m gyors
Németh Nándor - 100m gyors, 200m gyors
Szentes Bence - 50m hát, 100m hát
Szöllősi Martin - 50m mell, 100m mell
Takács Krisztián - 50m gyors
Tekauer Márk - 100m hát, 100m pillangó, 200m pillangó
Telegdy Ádám - 100m hát, 200m hát
nők:
Bordás Beatrix - 50m gyors, 50m pillangó, 100m pillangó
Burián Kata - 50m hát, 100m hát, 200m hát
Gyurinovics Fanni - 50m gyors, 100m gyors, 200m gyors, 50m mell, 100m vegyes
Hosszú Katinka - 100m, vegyes, 200m vegyes, 400m vegyes, 50m hát, 100m hát, 200m hát, 100m pillangó, 200m pillangó, 400 m gyors
Jakabos Zsuzsanna - 50m gyors, 100m gyors, 50m mell, 100m vegyes
Kapás Boglárka - 400m gyors, 800m gyors, 200m pillangó, 400m vegyes
Nagy Réka - 400m gyors, 800m gyors, 200m vegyes, 400m vegyes
Sebestyén Dalma - 50m mell, 100m mell, 200m mell
Szilágyi Liliána - 50m pillangó, 100m pillangó, 200m pillangó
Verrasztó Evelyn - 50m gyors, 100m gyors, 100m vegyes, 200m vegyes
váltók:
nők: 4x50m gyors, 4x50m vegyes
férfiak: 4x50m gyors, 4x50m vegyes
mix: 4x50m gyors, 4x50m vegyes

Paolo Barelli, a LEN elnöke kijelentette, a verseny "nagyszerű lezárása lesz ennek a csodálatos szezonnak". Úgy vélekedett, az európai úszók egész évben kiemelkedően teljesítettek, a budapesti világbajnokságon az érmek felét megnyerték, és több döntősük volt, mint bármely más kontinensnek. Az olasz sportvezető dicsérte a dán szövetség és a szervezőbizottság munkáját, illetve Koppenhága város segítségét. „Dán barátaink a négy évvel ezelőtti, herningi rövidpályás Európa-bajnokság után ismét remek munkát végeztek. Visszatértünk az országba, és biztos vagyok benne, hogy újabb fantasztikus esemény vár ránk" - vélekedett. Barelli a mezőny legnagyobb sztárjai közül Sarah Sjöströmöt, Adam Peatyt, Hosszú Katinkát és Gregorio Paltrinierit emelte ki.

A rövidpályán világ- és kétszeres Európa-bajnok olasz Paltrinieri elmondta, egy ideje már nagyon várja a rajtot, mert legutóbb augusztusban az Universiadén versenyzett. Megfogalmazása szerint a négy évvel ezelőtti, herningi kontinensviadal élete legrosszabb versenye volt, ezért is szeretne most sokkal jobban teljesíteni Dániában. 

A délelőtti program minden nap 10.30-kor, a délutáni pedig 18 órakor kezdődik.

Kimaradt?