Az Inter a derbire tartalékolna, Cadúék meglepnék edzőjüket

 „Nagyszerű születésnapi ajándék volna a továbbjutás” – vallotta be Paulo Sergio, a Kolozsvári CFR 1907 vezetőedzője az Internazionale Milánó elleni Európa-liga-összecsapás sajtótájékoztatóján. ps-caduA vasutasok kisebb csodát kellene véghezvigyenek ehhez, ugyanis az első, olaszországi mérkőzésen a nerrazurrik 2-0-s előnyt szereztek Palacio duplájának köszönhetően.

A mérkőzésről a maszol.ro élő szöveges közvetítésben számol be.

A portugál tréner az egy héttel korábban elvesztett mérkőzésből kiindulva építette fel beszédét, szerinte csapata Milánóban szép játékkal rukkolt elő, erre törekszenek majd a Fellegváron is. cfr-edzes„A játékidő 70 százaléka az Inter térfelén zajlott, az utolsó 25-30 méteren kell, hogy eredményesebbek, célratörőbbek legyünk” – mondta Paulo Sergio. Hozzátette: ebbéli szándékát nehezíti, hogy mindkét ékje, Kapetanosz és Bjelanovic is sérülésből tér vissza, előbbi 2 napja, utóbbi pedig 5 napja edz csak a csapattal.

Cadú: nekünk kell megoldani a feladatot

cadu2„Nehéz lesz megfordítani a milánói 0-2-es eredményt, de mindent megteszünk ellen érdekében. Nem érdemes arról beszélni, hogy mi lett volna, ha a télen nem távozik a csapatból négy alapjátékosunk (Sougou, Bastos, Aguirregaray és Luis Alberto – szerk. megj.), a feladatot azoknak kell megoldaniuk , akik maradtak és akik jöttek” – elemezte a továbjutási esélyeket Ricaro Cadú, a vasutasok csapatkapitánya. Szerinte kifejezetten rossz a CFR számára, hogy az Inter megszégyenítő 4-1-es vereséget szenvedett a Serie A-ban a Fiorentia ellen, ugyanis az olasz játékosok bizonyítani akarják majd Kolozsváron, hogy a kisíklás véletlen műve volt csupán.

Stramaccioni célja: továbbjutni és nyerni a Milan ellen

„Tovább akarunk jutni csütörtökön és meg akarjuk nyerni a vasárnapi derbit az AC Milan ellen” – mondta Andrea Stramaccioni, az Internazionale Milánó edzője. A nerrazurrik trénere így adta a szép számú újságíró tudtára, hogy a csütörtökön 20 órakor kezdődő mérkőzésen nem a lehető legerősebb felállásában küldi a Constantin Rădulescu-stadion gyepére csapatát.

A 37 éves olasz tréner tudatában van annak, hogy a kolozsváriak csodával felérő három gólos győzelme, valamint a vasárnapi városi derbi elvesztése székébe kerülne, hiszen – mint fogalmazott – „az Inter irányításához hozzátáratozik a leváltás veszélye is”. Stramaccioni szerint a csapata két gólos győzelmével végződött első mérkőzés klucsa az volt, hogy vendéglátók három csatáros taktikájával nem boldogult a CFR.

inter-sajttajA Nemzeti Sport tudósítója afelől érdeklődött, hogy valósak-e azok a hírek, miszerint a milánói fekete-kékek kiszemelték a Dinamo Moszkva magyar légiósát, Dzsudzsák Balázst. „Idén tizenöt játékost vettünk, az átigazolási időszak lejárt, Dzsudzsák egyelőre nem jött szóba” – zárta rövidre a kérdést Stramaccioni, de magánbeszélgetésen az Intert követő olasz újságírók megerősítették, a pletykák nem voltak alaptalanok, Morattiék valóban ajánlatot tettek a Dinamónak.

„Nem akarunk Kolozsváron ráülni az eredményre” – nyugtatgatta (nem sok sikerrel – szerk. megj.) az Inter deffenzív taktikáját jól ismerő olasz újságírókat Stramaccioni, aki szerint a vasutasok több világszínvonalú játékossal is rendelkeznek, név szerint említve Rui Pedrót és Ivo Pintót.

Chivu a CFR-t dicsérte

chivu2Az olasz trénert Cristian Chivu, az Inter 32 éves román hátvédje kisérte el a sajtótájékoztatóra. A válogatottból visszavonult labdarúgó sportszerűen dicsérte a vasutasok idei teljesítményét. „A CFR jó csapat, az elmúlt években több bajnokságot, kupát nyert, európai szinten is letett valamit az asztalra” – fogalmazott. Chivu még elmondta, vegyes érzelmekkel néz a csütörtöki mérkőzés elé, ugyanis először játszhat romániai csapat ellen.

A március 22-i magyar–román világbajnoki selejtezővel kapcsolatos kérdést egy kurta-furcsa „Sok sikert a fiúknak!” mondatra méltatta csak, jelezve, hogy visszavonulása még mindig érzékeny téma számára.

Kimaradt?