UEFA Kupa-győztes támadót igazolt a Ferencváros

UEFA Kupa-győztes brazil játékossal erősödött a Ferencváros labdarúgócsapata. A fradi.hu szerdai beszámolója szerint a 29 éves, volt utánpótlás-válogatott támadó, Leonardo Vitor Santiago délelőtt írta alá szerződését.leonardo

Leonardo a Feyenoord utánpótlás-csapataiban kezdte európai karrierjét, és 2000-ben debütált a holland együttes felnőtt gárdájában. A 2000/01-es szezonban 23, az azt követő idényben 21 mérkőzésen lépett pályára a rotterdami csapatban, utóbbi esztendőben a gárdával megnyerte az Európa Liga elődjét, az UEFA Kupát. A játékos a 2005/06-os szezonban a NAC Bredához igazolt, majd az Ajax szerződtette. Az amszterdami csapatban két és fél szezont játszott, és Holland Kupát, valamint Holland Szuperkupát nyert vele. Ezt követően visszatért a NAC Bredához, ahol két teljes idényt töltött, majd 2011 nyarán a Red Bull Salzburghoz szerződött. Az osztrák gárdát - az FTC mostani vezetőedzője, Ricardo Moniz irányításával - bajnoki címhez és kupagyőzelemhez segítette. Leonardo korábban szerepelt a brazil U20-as válogatottban is.

A Ferencváros a hatodik helyről várja az OTP Bank Liga jövő hétvégi folytatását.

Kimaradt?