Alpesi világkupa: Shiffrin először nyert lesiklásban, Miklós Edit 14.

Mikaela Shiffrin pályafutása során először győzött lesiklásban a női alpesi sízők világkupa-sorozatában. A kanadai Lake Louise-ban rendezett szombati viadalon a csíkszeredai Miklós Edit 14. helyen végzett.

A 22 éves amerikai szupersztár műlesiklásban már három világbajnoki és egy olimpiai aranyat nyert, de a leggyorsabb szakágban csak tavaly kezdett el versenyezni, így mostani sikere mindenképpen váratlan, noha pénteken már harmadik volt ugyanezen a pályán. Az összetett vk-címvédő mögött, aki 33. vk-futamgyőzelmét aratta, ezúttal a német Viktoria Rebensburg lett a második, míg a svájci Michelle Gisin a harmadik.

Miklós Edit sokat javított a balul sikerült pénteki futamot követően, amikor jól kezdett, de az amerikai Lindsey Vonn bukása miatt megállították. Az újracsúszása pedig már nem is lehetett igazán jó, mivel a havazás miatt sokat romlott a pálya, illetve a léceket nem lehetett újra felkészíteni.

A szombati futam sem múlt el közjáték nélkül, mivel egy kidőlt fa elszakította a vezetékeket, emiatt nem működött a felvonó - írja az MTI. A rajtot 75 perccel kellett elhalasztani, illetve a pályát kissé lerövidítették. Az MTK csíkszeredai sízőjét viszont ez nem zavarta meg, a 18-as rajtszámmal a hatodik legjobb időt érte el. A később induló versenyzők közül még nyolcan gyorsabbnak bizonyultak nála, de célját így is teljesítette, ugyanis visszatérésére azt tűzte ki, hogy szeretne a legjobb húszban zárni.

A szám olimpiai hetedik helyezett magyar versenyzője közel egy év után tért vissza a mostani hétvégén, ugyanis januárban hatalmasat bukott, és mindkét térdét meg kellett műteni.

Vasárnap szuperóriás-műlesiklást rendeznek a kanadai vk-fordulón.

Eredmények:

1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 1:27.55 perc

2. Viktoria Rebensburg (német) 1:27.68

3. Michelle Gisin (svájci) 1:27.72

...14. Miklós Edit 1:28.57

A szakági vk állása 2 verseny után (még 6 van hátra): 1. Shiffrin 160 pont, 2. Cornelia Hütter (osztrák) 150, 3. Tina Weirather (liechtensteini) 125, ...25. Miklós Edit 18

Az összetett vk állása 6 verseny után (még 33 van hátra): 1. Shiffrin 465 pont, 2. Rebensburg 316, 3. Petra Vlhova (cseh) 221, ...60. Miklós Edit 18

Kapcsolódók

Kimaradt?