Sterbik Árpád visszatér Veszprémbe

 A 2017/18-as szezont követően a Telekom Veszprémben folytatja pályafutását Sterbik Árpád. A világklasszis kapus két évre írt alá a régi-új csapatához, szerződése 2018. július 1-től 2020. június 30-ig szól.

Sterbik Árpád a szerbiai Zentán született 1979. november 20-án. Az RK Ada csapatában kezdte a pályafutását, majd 2001-ben szerződött Veszprémbe, ahol három szezont töltött el. Mindhárom idényben magyar bajnoki címhez és Magyar Kupa győzelemhez segítette a csapatot, valamint 2002-ben Bajnokok Ligája döntőt is játszott az „Építőkkel”.

2004-ben a BM Ciudad Real (később BM Atlético Madrid) együtteséhez igazolt, akikkel háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját. 2011 és 2014 között a Barcelona kapuját védte. A spanyolországi évek alatt összesen hétszer nyerte meg a bajnokságot és háromszor a spanyol kupát.

2014-ben a Vardar Skopjéhoz vezetett az útja. A macedón csapattal minden idényében megnyerte eddig a bajnokságot és a kupát is, valamint a SEHA Liga legutóbbi kiírását is. 2017-ben a Bajnokok Ligáját is megnyerte a Vardarral, ráadásul őt választották a BL Final4 legjobb játékosának.

 A szerb válogatottal két alkalommal, míg a spanyol nemzeti csapattal egyszer lett világbajnoki bronzérmes.

Egyéni elismerésekből is jutott szép számmal a 2 méter magas és 118 kg súlyú hálóőrnek. Ezek közül mindenképp említést érdemel, hogy 2002-ben az év magyar kézilabdázója lett, 2005-ben pedig a világ legjobb játékosának választották.

Mirko Alilovicnak 2018. június 30-án lejár a szerződése a Telekom Veszprémnél, amelyet a klub nem hosszabbít meg, így a bakonyi együttes a Sterbik-Mikler kapuspárossal vág majd neki a 2018-19-es szezonnak.

Kimaradt?