Hoki: a Progym csak megszorongatni tudta a Sportklubot

Telt ház előtt rendezték meg Csíkszeredában a Csíkszeredai Sportklub – Gyergyószentmiklósi Progym román jégkorong bajnoki páros mérkőzés második felvonását.  

Hétfőn este a kék-fehérek 5–2-es győzelmet arattak Gyergyószentmiklóson és újfent a győzelem szándékával léptek jégre.

Sokáig nem is kellett várni a hazai találatra hiszen Rokaly Szilárd már a hatodik percben megzörgette Szakács hálóját. A folytatásban is a hazai csapat játszott fölényben és Brnak révén a kilencedik percben nagyon közel voltak az újabb gólhoz, de a ziccer kimaradt, majd kontrából Novak egyenlített. A Sportklub alkotott, míg a Progym kontrázott, nem is rosszul. Mígnem a 19. percben Kaszkov kihasználta az első vendég emberelőnyt.

A második harmad remekül kezdődött csíki szempontból és Fabus holt szögből leadott lövése beakadt. Ekkor viszont a vendégek percei következtek, akik rendre lekontrázták a hazaiakat és Nyimenko – emberelőnyből –, Daradics, illetve Kaszkov góljaival már ők mentek hárommal. A Sportklub edzőpárosa – Leo Gudas és Hozó Levente – viszont nem ijedt meg és bízott csapatában, ahogy a közönség is. A Sportklub hatalmas erőket mozgatott meg, jóval nagyobb sebességre kapcsoltak és ez eredményre is vezetett. A 30. percben Fabus szépített, majd a harmad végén Potapov mínusz egyre hozta fel a csapatot.

Az utolsó felvonásra sem változott a játék képe. A kék-fehérek jóval nagyobb ritmust tudtak diktálni, amelyet az apránként elfáradó vendégek nem bírtak felvenni. Továbbra is a kontrákra mentek és Novak a 48. percben közel állt az újabb gólhoz, de Onodi ezúttal nagyot mentett, akárcsak emberhátrányban Góga löketénél. Ami kimaradt az egyik oldalon az bement a másik felöl. A harmad elején fejsérülést szenvedő – nekiesett a kapuvasnak – Taratuhin az 51. percben visszatért és első korongérintéséből gólt is szerzett. Pár másodperc múlva már Szcsasztlivij góljával előnybe volt a Sportklub egy sakk-mattra kijátszott akció végén. Az orosz három percre rá újfent betalált Valchar keresztpasszából.

A meccs ekkor lezárult, bár Novak egy ajándékpasszt a hajrában gólra tudott váltani.

Csíkszeredai Sportklub – Gyergyószentmiklósi Progym 7–6 (1–2, 3–3, 3–1)
Gólszerzők: Rokaly Sz. (6.), Fabus (22., 31.), Potapov (40.), Taratuhin (51.), Szcsasztlivij (51., 54.), illetve Novak (9., 59.), Kaszkov (19., 27.), Nyimenko (24.), Daradics (27.)

Kapcsolódók

Kimaradt?