MOL Liga: konszolidálta dobogós helyét a csíkszeredai HSC
Létfontosságú mérkőzésen lépett pályára a HSC Csíkszereda Érsekújváron, ahonnan eddig még nem sikerült pontokat rabolni. Ezúttal nemhogy pontot rabolt a csapat, hanem győzött.
Kevés idő állt Gál Sándor edző rendelkezésére, hogy „gatyába rázza" a HSC Csíkszereda csapatát és játékosait. A MOL Liga alapszakaszának végéhez közeledve a közvetlen ellenfelektől elcsent minden pontocska felértékelődik. Ezzel a HSC játékosai és edzői stábjai is tisztában volt.
Gál Sándor tanítványai ehhez mérten is kezdték a találkozót. A HSC már a 2. percben megszerezte a vezetést Tranca Dani révén. A harci szellem a továbbiakban sem hagyott alább, amit egy újabb gól követett. A 12. percben egy remekbeszabott kombinációt követően Novak növelte a csíki csapat előnyét. A folytatásban kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, több gól nem esett.
A második játékrészben tovább tudta növelni a tempót a vendégcsapat. Több ziccert is vétettek a csíkiak, vagy inkább Krizan kapus volt bombaformában. A hazaiak csupán a 26. perc tájékán voltak veszélyesek egy rövidebb ideig. A harmad második felében újfent Gál Sándor fiai diktálták a tempót. A gólok viszont nem jöttek.
Az utolsó játékrész egy gyors emberelőnyös góllal indult. Kmit varrta be a játékszert Krizan ketrecébe. A háromgólos előny egy picit megnyugtatta a vendégcsapatot és ez kisebb megingásokat is hozott, de a hazaiak legnagyobb helyzete a kapuvason csattant. Ébresztőt is fújt a kapuvas, hiszen a mérkőzés hátralevő idejében a csíki csapat remekül „ölte az időt”. A találkozó végül háromgólos vendégsikert hozott.Két nappal később
Két nappal később a HSC megszerezte a kötelező győzelmet az Újpest ellen is.
A MOL Liga alapszakaszából még három mérkőzése van a HSC Csíkszeredának. Pénteken a Brassói Coronát, vasárnap a Ferencváros-ESMTK-át és végül jövő hétfőn zárásként az alapszakasz győztes Dunaújvárosi Dab.Doclert látják vendégül a csíkiak.
Eredmények
- Újpesti TE – HSC Csíkszereda 2–4 (0–2, 1–2, 1–0)
- HC Érsekújvár – HSC Csíkszereda 0–3 (0–2, 0–0, 0–1)
- Dunaújvárosi Dab.Docler – Brassói Corona 4–3 (1–2, 2–1, 0–0, 1–0) – hosszabbítás után
- Ferencvárosi-ESMTK – HC Érsekújvár 3–5 (2–1, 0–3, 1–1)
A MOL Liga állása
- Dunaújváros 45 32 4 2 7 199–99 106
- Miskolc 45 25 3 4 13 190–125 85
- Csíkszereda 45 23 3 5 14 145–134 80
- Érsekújvár 45 23 3 1 18 147–132 76
- Brassó 44 20 5 3 16 154–129 73
- Ferencváros 44 6 4 3 31 108–191 29
- Újpesti TE 44 3 2 6 33 80–214 19