WTA-ranglista: Simona Halep az első helyen zárja az évet

Az amerikai Venus Williams és a dán Caroline Wozniacki jutott a vasárnapi döntőbe a Szingapúrban zajló tenisz WTA-világbajnokságon. Nagy meglepetésre a párosok versenyében döntőbe jutott a Babos Tímea (Magyarország)/Andrea Hlavackova (Csehország) páros. Simona Halep a WTA-világranglista első helyén zárja az évet. Forrás: Twitter
A szombati első elődöntőben Caroline Wozniacki 7-6 (9), 6-3 arányban legyőzte a cseh Karolina Pliskovát. Pliskova volt az egyetlen játékos, aki megelőzhette volna Simona Halepet a WTA-ranglistán, ha megnyeri a vb-t. 

Wozniacki nagyot játszott az első szettben, ahol nem kevesebb mint 6 szettlabdát mentett, egyet 5-4-es állásnál, és ötöt a tie-breakben, ahol Pliskova 6-1-re vezetett, de nem tudta befejezni a játszmát. Wozniacki 1 óra 24 perc után 11-9-es rövidítéssel nyerte meg az első szettet, majd magabiztos játékkal megnyerte a másodikat is. 

A második elődöntőben Venus Williams 6-7 (3), 6-2, 6-3 arányban legyőzte a francia Caroline Garciát. A döntő szettben 3-3-ig mindkét játékos hozta az adogatását. Ezt követően Venus megnyerte saját szerváját, majd breakelt, a következő game-ben Garciának 0-40-e volt, de mindhárom breaklabdáját elveszítette és ezzel a meccs is elment. 

Nagy meglepetésre a párosok versenyében döntőbe jutott a Babos Tímea (Magyarország)/Andrea Hlavackova (Csehország) duó, amely szombaton 6-4, 7-6(5) arányban felülmúlta az első helyen kiemelt Martina Hingis (Svájc)/Chan Yung-Jan (Tajvan) párost. 

A döntőben Babosék ellenfele a Kiki Bertens/Johanna Larsson páros lesz, akik 6-4, 6-3 arányban legyőzték a második elődöntőben a Jekaterina Makarova/Jelene Vesznyina duót. 

Kapcsolódók

Kimaradt?