Bajnokveréssel módosult tízből tízre a Csíkszeredai Sportklub mérlege

Kiegyenlített meccsen a helyzeteivel sokkal jobban sáfárkodó Csíkszeredai Sportklub itthon tartotta a három pontot a román jégkorong-bajnokság hétfő esti összecsapásán a Brassói Coronával szemben. A kék-fehérek tízből tízedik román bajnokijukat nyerték meg, ezúttal pedig egy presztízsmeccset.

Telt ház előtt rendezték meg a román jégkorong-bajnokság rangadóját, amelyen a Csíkszeredai Sportklub a Brassói Coronát fogadta. A tavalyi két döntős jó mérkőzésére volt kilátás és a felek ezt nem hazudtolták meg.

Bár az első harmad első fele nem épp a hazai szurkolók szája íze szerint alakult, hiszen a vendég alakulat, főleg első sorának köszönhetően, veszélyesebben játszott. A harmad második felére viszont kiegyenlítődött a mérkőzés képe, de sem Onodi, sem Tőke eszén nem lehetett túljárni, pedig igazán próbára voltak téve.

A második felvonás oda-vissza játékot hozott, amely elején inkább a brassóiaknak voltak nagyobb helyzeteik Walls, illetve Macmillan révén. A meccs felénél, a 30. percben, megtört a jég. Egy szép korongkihozatal után Valchar lódult meg és tüzelt, de lövése levágódott Tőke mamutjáról épp Antal Zs. elé, aki megszerezte a vezetést. A gól után újfent Walls hagyott ki egy nagyobb helyzetet, majd a hazaiakon volt a sor. Előbb Molnár Z., majd Antal Zs. és a végén Rusnak és Fabus került helyzetbe.

Az utolsó felvonásra egy taktikusan játszó Sportklub korcsolyázott ki és Rokaly Szilárd hamar megduplázhatta volna az előnyt. Ez követően egy brassói emberelőny hozta meg a kék-fehérek második gólját. Taratuhin lopott korongot, amelyet szépen megtartott a vendégjátékosok gyűrűjébe, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta Pappot, aki nagyon okosan az üresen álló Valchar elé passzolt és a cseh csatár nem hibázott. A hazai csapat ekkor már valamivel ellenfele fölé nőtt, nem hagyott neki teret, még akkor is, ha egy buli után a semmiből sikerült a szépítés az 57. percben. Az utolsó percre a vendégek mestere, Martin Lacroix, időt kért, majd lehozta Tőkét, de ez visszafelé sült el és Taratuhin bebiztosította a hazai győzelmet.

A csíki csapat tízedik román bajnokiját is megnyerte és magabiztosan vezeti a román bajnokság alapszakaszát. Leo Gudas tanítványai szerdán Brassóban a Bukaresti Steaua ellen játszanak, majd hétvégén érkezik a Sportul Studentesc.

Eredmény
Csíkszeredai Sportklub – Brassói Corona 3–1 (0–0, 1–0, 2–1)
Gólszerzők: Antal Zs. (30.), Valchar (46.), Taratuhin (60.), illetve Wilgosh (57.).

Mestermérleg
Leo Gudas, Csíkszeredai Sportklub: – Nagyon jól szerveztük meg a védekezésünket, és nem adtunk sok esélyt az igazi gólszerzésre az ellenfélnek. Sikerült egy gólon tartanunk őket. Nem volt egy igazán szemet gyönyörködtető meccs. Úgy gondolom, hogy a második gólunk, emberhátrányból, döntőnek bizonyult ezen a meccsen.

Martin Lacroix, Brassói Corona: – Végig kiegyenlített meccs volt, amelyet mindkét csapat megnyerhetett volna. A hazai csapatnak sikerült megszerezni a vezetést, majd egy buta hibából kaptunk még egyet. Ez nagyon érzékenyen érintett minket. Innen sikerült felállnunk, majd az üres kapus góllal eldőlt a meccs. Úgy gondolom, hogy a nézők egy nagyon jó meccset láthattak, gyors volt a játék, kevés kiállítással és volt benne fizikai hoki is ahogy kell, továbbá kapusok is remekül védtek.

Kimaradt?