Így magyarázzák az U-s ultrák a múlt szombati magyarellenes incidenst

„A legjobb védekezés a támadás”-elvet követő közleményt adott ki a Kolozsvári U labdarúgócsapat drukkereit tömörítő Peluza Șepcile Roșii szurkolói csoport, amely különleges olvasatot próbál adni az egy héttel ezelőtti magyarellenes incidensnek.

A Peluza Șepcile Roșii (Piros sapkások lelátója – szerk. megj) elsősorban azt fájlalja, hogy az eseményről részrehajlóan, a kontextusból kiemelten számolt be a sajtó. Az U-s ultrák szerint mesterségesen fújta fel a sajtó a CMC sporttelepen történteket, az ügy kezd átpolitizálódni, ezért kénytelenek hivatalos állásfoglalást kiadni.

Az U-s ultrák múltbeli „hőstetteinek” ismeretében az ember nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen azon, ami t a következő bekezdésben írtak. „Fontos a közvélemény tudtára hozni, hogy a Peluzei Şepcile Roşii helyszínen jelen levő tagjai párbeszédet kezdeményeztek a KVSC által szervezett tornán részt vevő magyarországi szurkolói csoportokkal; nem állt szándékunkban erőszakhoz folyamodni. Sajnálatos módon ez mégis megtörtént, de ezt a szervezők robbantották ki, a a torna többi részvevőjének támogatásával” – írják a „pirossapkások”.

Fontosnak tartják megjegyezni, hogy a „párbeszédre” nem vittek magukkal tömegverekedéseknél használt fegyvereket (boxerek, láncok, csövek – szerk. megj.) Ezt az állításukat a közzétett videofelvételekből kimerevített képkockákkal próbálják igazolni, amelyeken a védekezésből ellentámadásba lendülő magyar szurkolók grillrácsokkal, padokról feltépett lécekkel és folyadékkal teli üvegekkel láthatók.

Az U-s ultrák arra panaszkodnak, hogy éppenséggel a Peluzei Şepcile Roşii tagjai szenvedtek súlyos sérüléseket a bestiális támadás következtében. Végezetül arra kérik a hatóságokat, hogy elemezzék ki és tisztázzák a helyzetet. „ A jelen társadalmi-politikai helyzetben fontos, hogy őrizkedjünk a közvélemény manipulálásától. Nyugodtságra, méltányosságra és pártatlanságra szólítunk fel mindenkit” – zárul a Peluza Șepcile Roșii közleménye. 

Mi is történt valójában?

Mint korábban írtuk, múlt szombaton a Kolozsvári U ultrái botokkal, láncokkal, boxerekkel rontottak rá a a Kolozsvári CFR 1907 magyar szurkolóira, valamint magyarországi és felvidéki vendégeikre a KVSC Kolozs Kupa elnevezésű amatőr labdarúgó tornán. A mit sem sejtő magyar társaságra rátörő U-s huligánokat csak erővel tudták kiszorítani a sporttelep területéről, és a késve kiszálló csendőrség nem azonosította a támadókat.

Ezt a mulasztást azzal pótolta szerdán a Kolozs megyei rendőrség, hogy bejelentette, hogy hivatalból eljárást indított az incidens körülményeinek kiderítésére, és a lakosság segítségét kérte az elkövetők azonosítása céljából.

A Maszolban is közölt felhívásra és a cikkbe ágyazott videofelvételek alapján olvasóink hét személyt azonosítottak a múlt szombati magyarellenes incidens résztvevői közül.

A támadók nevét és közösségi adatlapját átadtuk a rendőrségnek. Ezt követően a kolozsvári rendőrség 5. körzetének két felügyelője meglátogatta csütörtökön délelőtt a Maszol szerkesztőségét, hogy jegyzőkönyvbe vegye a cikkünkre válaszként érkezett azonosításokat. Munkatársunk részletesen beszámolt a rendőröknek a kedden és szerdán született cikkek előzményeiről és arról, hogy felhívásunkra több – magát megnevezni nem óhajtó – olvasónk azonosította a közzétett videofelvételek alapján azokat a személyeket, akik rajtaütésszerű támadást hajtottak végre a fellegvári CMC sporttelepen az ott magánrendezvényt tartó magyar szurkolókon. 

A magyarellenes incidensről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tájékoztatta Carmen Dan belügyminisztert is. 

Kapcsolódók

Kimaradt?