Ritkaság: élvonalbeli kosárcsapat külföldiek nélkül

A bukaresti Dinamo férfi kosárlabdacsapata kizárólag román játékosokból fog állni a Nemzeti Liga 2017/18-as idényben – közölte a fővárosi sportegyesület.

Az elképzelést korábban a Dinamo vízilabda szakosztályánál is megvalósították, a férfi csapat a szuperliga legutóbbi szezonjában bronzérmes lett. Ugyanakkor a női pólosoknál, valamint a női röplabdázóknál sem szerepelnek idegenlégiósok a klubon belül.

Függetlenül attól, hogy mi lesz a 2017/18-as szezonnak a vége, a projektet a következő négy évben is folytatják – idézi a CS Dinamo közleményét az Agerpres hírügynökség.

A Dinamo férfi kosarasai Eugen Ilie vezetőedző irányításával elkezdték a felkészülést a következő idényre. Az edző elmondta, a csapat többségét fiatalok alkotják, de néhány tapasztalt kosárlabdázóval is megegyeztek, akik az szakember reményei szerint „maguk után húzzák a többieket”.

A Dinamo célkitűzése, hogy elkerülje a kiesést, ennek érdekében minden riválissal felveszik a versenyt – tett ígéretet Eugen Ilie.

Kimaradt?