Lefejelte a Sepsit, ligaelső a CFR

Fejesgólok döntötték el a román labdarúgóliga hatodik fordulójának utolsó mérkőzését a Sepsi OSK és a Kolozsvári CFR között. Dan Petrescu csapata ötödik megszakítás nélküli győzelmét hozta össze a bajnokságban.

A kolozsváriak a Dinamo skalpjával érkeztek Brassóba, ahol korábban a Sepsi OSK nem veszített az új bajnoki idényben. Sőt, a háromszékiek hibátlan „hazai” mutatóval várták a hétfői összecsapást, pályaválasztóként előbb a bukaresti Juventust, majd az FC Viitorult győzték le minimális különbséggel. Más kérdés, hogy Valentin Suciu labdarúgói a gyengélkedő Medgyesi Gázmetántól kikaptak az előző körben.

Változást jelentett, hogy Niczuly Roland kikerült a kezdőcsapatból, a Sepsi OSK kapuját most egy másik székely fiú, Fejér Csongor őrizte. Fülöp István visszatért, míg Mitra Szilárdot edzője először nevezte a kezdőtizenegybe. A vendégeknél Dan Petrescunak Camora, illetve Emmanuel Culio helyettesítését kellett megoldani, miután a portugál és az argentin légiós piros lapot kapott a Dinamo ellen. A balhátvédposzton végül Alexandru Vlad, belső középpályásként pedig Mihai Nistor szerpelt Ovidiu Hoban mellett.

Ahogy az várható volt, a Tineretului Stadionban a CFR játszott fölényben. A „vasutasok” már a találkozó elején is jól járatták a labdát, de a válogatottba behívott Ciprian Deac emelt passzai nem voltak a legprecízebbek. Az OSK játékosainak egy ideig jól ment a bekkelés, különösen Cristian Oros takarított hatékonyan, de egy ponthelyzet meghozta a vendégek első gólját. A 27. percben Deac röviden elvégzett szögletét Nistor betekerte a hosszú sarok irányába, ahol Paulo Vinícius két védő mellett fejelt gólt.

Nem sokkal később ismét a hazaiak hálójában kötött ki a labda, de Deac gólját nem adta meg a játékvezető, miután az assszitens lest jelzett Alexandru Păunnál. A Sepsi OSK első és egyetlen nagyobb lehetőségét Patrick Petre hagyta ki a félidő végén, a piros-fehérek 97-ese szabadrúgásból csavart a jobb oldali kapufa mellé.

Rögtön a szünet után Billel Omrani tette próbára távolról Fejért, aki oldalra ütötte a labdát. A következő CFR-helyzetnél viszont teljesen egyedül maradt az OSK gólvédője, Nistor szabadrúgását követően Ovidiu Hoban fejelhetett zavartalanul, és az Izraelből hazatért középpályás nem hibázta el a közeli lehetőséget. Apró érdekesség, a nyáron igazolt Hoban harmadik gólját szerezte a bajnokságban.

A 62. percben, 0–2-es állásnál gyakorlatilag eldőlt a meccs, a hátralevő időben már csak az volt a kérdés, hogy a hazai csapat képes lesz-e egyáltalán veszélyes támadásokat vezetni. Ez nem következett be, Cosmin Vâtcă, a CFR kapusa egyetlen védést sem kellett bemutasson Brassóban, ahol Dan Petrescu együttese az alapszakasz hatodik fordulójának egyetlen vendégsikerét jegyezte.

Román labdarúgó I. osztály, alapszakasz, 6. forduló

Brassó, Tineretului Stadion
vezette: George Rădulescu
Sepsi OSK–Kolozsvári CFR 0–2 (0–1)
gól: Paulo Vinícius (27.), Ovidiu Hoban (62.)
sárga lap: Issa Thiaw (64.), Marius Burlacu (86.)
Sepsi: Fejér Csongor – Răzvan Grecu, Cristian Oros, Ionuț Ursu, Marius Burlacu – Mitra Szilárd (Claudiu Herea, 72.), Issa Thiaw – Patrick Petre, Dragoș Huiban (Marius Papsys, a szünetben), Fülöp István (Victoraș Astafei 63.) – Hadnagy Attila. Edző: Valentin Suciu.
CFR: Cosmin Vâtcă – Cristian Manea, Andrei Mureșan, Paulo Vincícius, Alexandru Vlad – Ciprian Deac, Mihai Nistor, Ovidiu Hoban, Bryan Nouvier (Alexandru Păun 16.) – Urko Vera (Jeremy Bokila 78.), Billel Omrani (Thierry Moutinho 89.). Edző: Dan Petrescu

Korábbi eredmények

FC Voluntari–Medgyesi Gázmetán 2–1 (1–0)
gól: Petre Ivanovici (20.), Florin Cernat (85.), ill. Akaki Khubutia (78.)

CSM Poli Iași–Dinamo 2–1 (0–1)
gól: Kizito (80.), Jo Santos (90+4.), ill. Adam Nemec (11.)
kiállítva: Kamer Qaka (85.), ill. Ionuț Nedelcearu (74.)

CS U Craiova–FC Botoșani 1–0 (0–0)
gól: Hriszto Zlatinszki (79.)

FCSB–Astra Giurgiu 1–1 (0–1)
gól: Harlem Gnohéré (65.), ill. Romario Moise (7.) kiállítva: Alexandru Ioniță (83.) – az Astrától

Concordia Chiajna–Juventus București 1–1 (1–1)
gól: Marian Cristescu (45.), ill. Simon Mazarache (45.)

Temesvári ACS Poli–FC Viitorul 0–0


 

Góllövőlista
4 gól: Harlem Gnohéré (FCSB)
3 gól: Alexandru Băluță (CS U Craiova), Silviu Balaure (Astra), Cătălin Golofca (FC Botoșani/FSCB), Ovidiu Hoban, Emmanuel Culio (Kolozsvári CFR), Fülöp Lóránd (FC Botoșani), Marian Cristescu (Concordia)
2 gól: Hadnagy Attila (Sepsi OSK), Laurențiu Buș (FC Botoșani), Sergiu Hanca (Dinamo), Urko Vera (Kolozsvári CFR), Denis Man (FCSB), Gustavo (CSU Craiova), Alexandru Ioniță (Astra Giurgiu)
1 gól: Constantin Budescu, Daniel Benzar (FCSB), Adam Nemec, Paul Anton, Valentin Costache, Rivaldinho, Filipe Nascimento, Ionuț Nedelcearu (Dinamo), Paulo Vinícius, Bryan Nouvier (CFR), Romario Moise, Mateo Poljak, Marquinhos Carioca (Astra), George Miron, Mihai Roman, Andrei Burcă (FC Botoșani), Simon Mazarache, Marian Stoenac, Cătălin Țîră (Juventus), Aurelian Chițu, Cristian Ganea, George Țucudean (Viitorul), Alexandru Muntean, Sebastian Mailat, Cosmin Bîrnoi (Temesvári Poli), Petre Ivanovici, Florin Cernat, Mihai Voduț, Alexandru Tudorie, Adrian Bălan, Laurențiu Marinescu (FC Voluntari), Hriszto Zlatiniszki, Alexandru Mitriță, (CS U Craiova), Claudiu Herea, Patrick Petre, Sebastian Ghinga (Sepsi OSK), Laurențiu Manole, Alexandru Curtean, Sergiu Popovici, Akaki Khubutia (Medgyesi Gázmetán), Kizito, Jo Santos, Platini (CSM Poli Iași)

Kapcsolódók

Kimaradt?