Többmeccses eltiltásra számíthat Cristiano Ronaldo

Négy és 12 mérkőzés közötti eltiltásra számíthat a Real Madrid labdarúgója, Cristiano Ronaldo, akit vasárnap a Barcelona elleni Szuperkupa-párharc első felvonásán állítottak ki.

A négyszeres aranylabdás portugál játékos csereként állt be, s egy kontra után talált be. Előbb a gólöröm közbeni mezlevételért, majd néhány perccel később műesésért is sárga lapot kapott, majd meglökte Ricardo de Burgos Bengoetxea játékvezetőt.

„A 82. percben Cristiano Ronaldo szimulálásért kapott figyelmeztetést, a piros lap felmutatását követően egyszer enyhén meglökött az egyet nem értés jeleként” – idézi a spanyol Marca sportnapyilap internetes kiadása a találkozó jegyzőkönyvét.

A Marca beszámolója kiemelte, a szabályok értelmében Ronaldo négy és 12 mérkőzés közötti eltiltásra számíthat tettéért, míg a klub valószínűleg fellebbez a második sárga lap ellen.

A bajnok fővárosiak 3–1-re győztek a kupagyőztes katalánok otthonában. A párharc visszavágóját – amelyet szerdán 23 órától játsszák a Santiago Bernabéu Stadionban – biztosan kihagyja Ronaldo.

Frissítés: öt mérkőzésre tiltották el Cristiano Ronaldót

A spanyol szövetség hétfői bejelentése szerint a portugál játékos az FC Barcelona elleni párharc szerdai, második meccsén a kiállítás miatt automatikusan nem játszhat, ezt toldották meg további négy összecsapással a bíró meglökése miatt. Mindez azt jelenti, hogy a Deportivo La Coruna, a Valencia, a Levante és a Real Sociedad elleni bajnoki meccseken sem léphet pályára Ronaldo, aki először szeptember 20-án, a Real Betis elleni találkozón játszhat majd a La Liga ötödik fordulójában. Az eltiltás mellett csapatának 1400 eurós, a játékosnak 3005 eurós büntetést kell fizetnie a szövetségnek.

Kimaradt?