Hideg zuhany érte a Sepsi OSK-t Moldvában

Gólgazdag mérkőzésen, egyértelmű vereséggel folytatta Liga 1-es kalandját a Sepsi OSK pénteken. Niczuly Roland kapuját ötször vették be az FC Botoșani játékosai, akik majdnem egy teljes félidőt emberelőnyben futballoztak. A székelyföldi csapat egyedüli gólját Patrick Petre lőtte szabadrúgásból.

A Sepsi OSK már az első percben hátrányba került, a piros-fehérek nem tudtak felszabadítani egy szöglet után, s bár Golofca lövését védte Niczuly, a visszapattanónál már nem volt esélye a kézdivásárhelyi kapusnak.

A vendégek a bekapott gól után átköltöztek az ellenfél térfelére, de Herea, Ghinga és Petre helyzete után sem változott az eredmény. A 16. percben aztán ismét kapitulált az OSK védelme, Golofca beadására Buș érkezett középen, 11 méterről leadott fejese a hálóban kötött ki.

Nem sokkal később akár hárommal is megléphettek volna a hazaiak, de Moruțan kihagyott egy óriási lehetőséget, Dumbravă mentett a gólvonalról.

Valentin Suciu, a háromszékiek edzője már az első félidő közepén elhasználta első cserelehetőségét, a sántikáló Fülöp Istvánt a szenegáli Issa Thiaw váltotta.

A szentgyörgyi csapatot újabb csapás érte a második játékrész elején, amikor is a játékvezető egy szabálytalanságért piros lapot mutatott fel Victoraș Astafeinek. A Marosvásárhelyen született labdarúgó egy légi párbaj során a könyökével leütötte ellenfelét, ezért kellett idő előtt elhagynia a pályát.

A kiállítást követően teljesen szétesett az amúgy is hátrányban álló Sepsi OSK játéka. Az 59. percben Buș egy ellentámadáson berúgta saját maga második és az FC Botoșani harmadik gólját. Percekkel később a csereember Roman találatával már 4–0 volt az állás.

A végjátékban Patrick Petre kiválóan elvégzett szabadrúgása nyomán megszületett a Sepsi OSK becsületgólja, de a válasz azonnal érkezett a másik oldalon: Fülöp Lórándnak a hatoson belül még egy lövőcselre is volt ideje, elfektette Niczulyt és beállította az 5–1-es végeredményt.

A harmadik forduló után is veretlen moldvai csapat átvette a vezetést a bajnoki tabellán, a Sepsi OSK pedig a Juventus ellen szerzett három ponttal maradt.

Román labdarúgó I. osztály, alapszakasz, 3. forduló

FC Botoșani–Sepsi OSK 5–1 (2–0)
gól: George Miron (1.), Laurențiu Buș (15., 59.), Mihai Roman (65.), Fülöp Lóránd (90.), illetve Patrick Petre (89.)
kiállítva: Victoraș Astafei (47.) – a vendégektől
sárga lap: Stelian Cucu, Daniel Popa, Nicolae Mușat, ill. Florin Dumbravă, Ionuț Ursu

FC Botoșani: Alberto Cobrea – Nicolae Mușat, George Miron, Andrei Burcă, Bogdan Ungurușan – Stelian Cucu, Răzvan Tincu – Cătălin Golofca, Olimpiu Moruțan (Fülöp Lóránd, 68.), Laurențiu Buș (Mihai Roman, 61.) – Daniel Popa (Esteban Ciaccheri, 69.). Edző: Costel Enache.

Sepsi OSK: Niczuly Roland – Marius Burlacu, Ionuț Ursu, Cristian Oros, Florin Dumbravă – Sebastian Ghinga, Claudiu Herea (Marius Papsys, 51.) – Patrick Petre, Victoraș Astafei, Fülöp István (Issa Thiaw, 24.) – Hadnagy Attila (Veress Zsombor, 62.). Edző: Valentin Suciu.

Kapcsolódók

Kimaradt?