Leukémiát diagnosztizáltak Karl Erik Böhnnél

Az elkövetkező fél évben Norvégiában gyógykezelik Karl Erik Böhnt, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát. A nemzeti válogatottal decemberben Európa-bajnoki bronzérmet nyerő norvég szakembernél egy év eleji vizsgálat során akut leukémiát diagnosztizáltak, amelynek azonnal megkezdték gyógykezelését Oslóban.bohn2

Karl Erik Böhn a nyárig terjedő időszakig kezelései mellett a magyar válogatott felkészítésének stratégiai-tervezési, elemző munkáját végzi. A napi gyakorlati teendők, illetve a március 18–24., illetve a május 31.–június 9. között sorra kerülő válogatott hetek idején a közös felkészülések levezetése Siti Bea edző feladata lesz. A tervek szerint a csapat a nyár elején Norvégiába utazik edzőtáborozni, ekkor – amennyiben gyógykezelése megengedi – Karl Erik Böhn várhatóan személyesen is ott lesz a válogatottal.

„A Magyar Kézilabda-szövetség nevében teljes támogatásomról biztosítottam Karl Erik Böhnt – hangsúlyozta Vetési Iván, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke. – Mellette állunk, és amiben csak tudjuk, segítjük gyógyulását. Biztos vagyok benne, hogy Karl Erik, azaz KEB fél év múlva egészségesen és teljes erővel folytatja munkáját a magyar női válogatott mellett, és – amennyire kezelése engedi – a következő hónapokban is aktívan dolgozik a csapat sikeréért.”

A Magyar Kézilabda-szövetség további tájékoztatásig arra kéri a szurkolókat és a nyilvánosságot, hogy Karl Erik Böhn mielőbbi gyógyulása érdekében biztosítson teljes nyugalmat a magyar női válogatott szövetségi kapitányának.   

Kimaradt?