Kínkeserves román győzelem Ausztrália ellen

A román labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen Málagában 3–2-re legyőzte Ausztráliát. A változatos találkozón Pițurcă tanítványai szerezték meg a vezetést, majd az auszik fordítottak, végül mégis a román fiúk ünnepelhettek. Magyarország 1-1-es döntetlent ért el Fehéroroszország ellen.

A román válogatott négy napja 4–1-es vereséget szenvedett Lengyelországtól úgy, hogy a lengyelek 33 perc elteltével már négy góllal vezettek. A román sajtó rendkívül éles kritikát fogalmazott meg a nemzeti csapattal szemben, még akkor is, ha a mérkőzésen a hazai bajnokságokban szereplő játékosok kaptak lehetőséget.

Victor Pițurcă szövetségi kapitány legénységének Ausztrália ellen nyílt alkalma javítani. Végül nagy nehezen sikerült. A kezdőcsapat jócskán változott a négy nappal ezelőttihez képest, persze ezúttal is többnyire a román pontvadászat játékosaiból állt össze a keret.

Pedig a románok nem kezdtek rosszul, az első félórában fölényben játszottak, a 35. percben pedig megszerezték a vezetést. Gabriel Torje passzát Cristian Tănase értékesítette 12 méterről.roman

Luke Wilkshire azonban még az első félidőben egyenlített. A Dinamo Moszkva jobbhátvédje tizenegyesből volt eredményes.

A két csapat még sohasem játszott egymással hivatalos mérkőzést, az ausztrálok pedig szerették volna, ha az ő győzelmükkel ér véget a történelmi összecsapás. Az 54. percben ennek megfelelően a vezetést is megszerezte Ausztrália – Robert Cornthwaite szögletet követően volt eredményes.

A folytatásban jól küzdött Románia, és a 80. percben Bogdan Stancu révén az egyenlítő találatot is megszerezte. Sőt! Négy perccel később már vezetett a Pițurcă-legénység – Gabriel Torje találata pedig végül győzelmet ért.

Mint ismert, a román válogatott március 22-én Magyarországon játszik vb-selejtezőt – zárt kapuk mögött.

Kimaradt?