Lyoni gólgépet vásárolt az Arsenal

Alexandre Lacazette 14 év után távozik az Olimpique Lyonnais labdarúgóklubtól, a gólerős francia csatár ötéves szerződést kötött az Arsenallal.

A lyoni futballista 2003-ban került be az OL akadémiájára, majd 2010 nyarán a felnőtt csapatban is bemutatkozott. A válogatott csatár az elmúlt hét évben összesen 203 mérkőzést játszott a Lyonnál, ezeken száz gólt szerzett. A legutóbbi három idény mindegyikében több mint húsz góllal zárt.

A 26 éves Lacazette – aki a széleken is bevethető – piaci értéke a transfermarkt.de szakoldal szerint 40 millió euró, de az Arsenal 53 millió eurót fizetett érte a francia egyesületnek.

„Nagyon örülünk, hogy Alexandre csatlakozik a társaságunkhoz. Az elmúlt jó pár évben megmutatta, hogy ért a gólszerzéshez, nagyon hatékony befejező. Ugyanakkor rendkívül érdekes a technikája, nem mellesleg egy erős karakter” – méltatta az új szerzeményt Arsène Wenger, az „ágyúsok” menedzsere.

Lacazette a hétvégén a többiekkel tart Sydney-be, az Arsenal jövő héten a Sydney FC és a Western Sydney Wanderers csapatával játszik felkészülési mérkőzést. A londoniak ez után a Bayern Münchennel és a Chelsea-vel találkoznak Kínában, majd július végén az Emirates-kupára várják a Benficát, a Sevillát, illetve az RB Leipzig gárdáját.

Kapcsolódók

Kimaradt?