Nagyító alatt a Royal Antwerp FC, Bölöni László új klubja

Nagy múltú futballklub feltörekvő csapatának lett a vezetőedzője Bölöni László. Bemutatjuk a Nagy Öregnek becézett Royal Antwerp FC-t, amely 13 éves szünet után tért vissza az élvonalbeli belga bajnokságba.

Antwerpenben, a Flamand régió legnagyobb városában komoly hagyománya van a sportéletnek. Angol diákok már 1880-ban atlétikai klubot alapítottak a városban, a hét évvel később létrehozott Antwerp Football Club pedig még a Belga Labdarúgó Szövetség előtt „megszületett”. Érdekesség, hogy a Nagy Öreg csatlakozott be elsőként a szövetségbe – erre utal a klub logójában található 1-es szám.

A legrégebbi belga labdarúgóklub először az 1928–29-es idényben nyerte meg az élvonalbeli bajnokságot, majd a sikert háromszor is megismételte később a csapat, amely legutóbb az 1956–57-es szezonban diadalmaskodott az első osztályú bajnokságban. Az RAFC ezen kívül kétszeres belga kupagyőztes, 1993-ban az antwerpeni csapat egészen a döntőig menetelt a Kupagyőztesek Európa Kupájában, ahol 3–1-re kikapott az olasz AC Parmától.

Több mint százéves története során az Antwerp jobbára a legfelsőbb osztályban szerepelt, de a kilencvenes évek végén elindultak a lejtőn a piros-fehérek. Bölöni Lászlót most egy olyan csapat élére nevezték ki, amely az utóbbi 13 idényben nem volt tagja a jelenleg Jupiler Pro League néven futó belga élvonalnak.

Az Antwerp idén márciusban a K.S.V. Roeselare alakulatával mérkőzött meg a feljutásról döntő B-ligás párharcában. Az ismertebb flandriai csapat kettős győzelemmel, 5–2-es összesített eredménnyel jutott túl riválisán, s bár első körben a klub licenckérelmét elutasították, végül a belga sportbíróság tett igazságot az ügyben: az RAFC újra az élvonalban kalandozhat.

Lelátói hangulat egy 2010-es mérkőzésen:

A belgiumi labdarúgóklub korábban szoros kapcsolatban volt a Manchester Uniteddal, a „vörös ördögök” az Alex Ferguson-éra alatt sok játékost kölcsönadtak a testvéregyesülethez. Többek között Johnny Evans, Darron Gibson, Ryan Shawcross, Fraizer Campbell, valamint John O`Shea is futballozott Antwerpenben. A hetvenes években szintén itt rúgta a bőrt a később edzőként több sztárklubot is irányító Louis van Gaal. A klub egykori játékosainak pásztázása közben erdélyi magyar vonatkozást is találtunk, a kolozsvári Muzsnay Zsolt egy szezont töltött a Royal Antwerp FC-nél (1991–92).

A mostani játékoskeretből hárman szerepelnek hazájuk nemzeti csaptában, mindhárman afrikaiak: Nicaise Kudimbana (kapus, Kongói DK), Johanna Omolo (védekező középpályás, Kenya), Mamoutou N'Diaye (védekező középpályás, Mali). A piaci értékeket nézve a játékosállomány legértékesebb tagja (800 ezer euróval) a 22 éves Tuur Dierckx. A legutóbbi idényben a ghánai-portugál William Owusu Acheampong lett a házi gólkirály, 17 mérkőzés alatt hét gólt hozott össze.

A Royal Antwerp FC hazai mérkőzéseit a kis híján 13 ezer férőhelyes Bosuilstadionban játssza – korábban itt rendezték meg az 1972-es Európa-bajnokság elődöntőjét Belgium és az NSZK között, ugyanakkor a holland válogatott is több alkalommal vendégszerepelt az antwerpeni létesítményben.

Kapcsolódók

Kimaradt?