Sorozatban harmadszor nyerte meg a Porsche a Le Mans-i autóversenyt

Sorozatban harmadszor, összességében 19. alkalommal nyerte meg a Porsche csapata a Le Mans-i 24 órás autóversenyt, amely szombat délután kezdődött és vasárnap 15 órakor ért véget.

A nyertes autót ezúttal a német Timo Bernhard, valamint két új-zélandi pilóta, Brendon Hartley és Earl Bamber vezette. A csapat annak ellenére tudott diadalmaskodni, hogy szombat este elülső tengelyprobléma miatt közel másfél órát vesztegelt a garázsban, így 22 körös hátrányba került.

Ezt követően azonban a Toyota két esélyes autója kiesett, az elsőszámú Porschét pedig négy órával a befutó előtt érte utol egy súlyos technikai probléma. A második helyet az utolsó harmadban még az élen is álló Jackie Chan DC Racing szerezte meg, harmadikként a korábbi Forma-1-es pilótával, Nelson Piquet Jr.-ral felálló Vaillante Rebellion nevű csapat végzett.

A világ egyik legrégebbi autóversenyét 85. alkalommal rendezték meg, a végső győzelmet illetően csúcstartó Porsche 19. sikerével tovább javította a rekordot.

Kapcsolódók

Kimaradt?