Folytathatja munkáját a válogatottnál Bernd Storck

Az andorrai kudarc ellenére Bernd Storck marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és sportigazgatója. A Magyar Labdarúgó Szövetség döntését Csányi Sándor az M4 Sportnak adott exkluzív interjújában közölte csütörtök este.

Az MLSZ-elnök úgy fogalmazott, Storck úr kap egy második esélyt a szövetségtől. Csányi Sándor azt is elárulta, hogy a német szakember a múlt heti vereség után felajánlotta lemondását, de ő arra kérte a kapitányt, hogy ezt kifelé ne kommunikálja, ezáltal pedig adjon szabad kezet az elnökségnek, hogy az a lemondás felajánlása nélkül dönthessen.

Bernd Storck csütörtök délután az MLSZ elnökségének személyesen számolt be a legutóbbi vb-selejtezős vereségről – a rendkívüli elnökségi ülés több órán át zajlott.

A szövetség honlapjára, az mlsz.hu-ra feltöltött összeállításban kielemezték a 2010 óta a válogatottnál megfordult szövetségi kapitányok munkáját. Bernd Storckot úgy tűnik, korábbi eredményei mentették meg:

„Tekintettel arra, hogy a soron következő augusztusi vb-selejtezőig nagyon kevés idő, és minimális felkészülési lehetőség van hátra, másrészről viszont a 2020-as Eb-selejtezők kezdetéig még kellő idő és mérkőzés áll majd rendelkezésre, az MLSZ úgy határozott, hogy korábbi munkája és eredményei alapján Bernd Storck kap egy második esélyt: folytathatja munkáját. Ez vonatkozik a szövetségi kapitányságra és a sportigazgatói állásra is, amelyeket azonban szigorúbb és rendszeresebb felügyelet, valamint szélesebb körű szakmai kommunikáció kialakítása mellett kell végeznie” – írják a közleményben.

Az MLSZ arról is határozott, hogy a soron következő három hazai vb-selejtezőre a nézőtér minden szektorába egységesen ezer forintba kerülnek majd a belépők.

Bernd Storckot 2015. július 20-án nevezték ki szövetségi kapitánynak, irányításával a nemzeti együttes előbb kijutott a tavaly nyári Európa-bajnokságra, majd azon a nyolcaddöntőben búcsúzott. További szerepvállalása azt követően vált kérdésessé, hogy csapata múlt pénteken 1–0-s vereséget szenvedett Andorrában, így a jelenlegi világbajnoki selejtezősorozatban hat forduló alatt mindössze hét pontot gyűjtött.

Kapcsolódók

Kimaradt?