Aradon vendégeskedik szerdán az aranycsapatos Buzánszky

Buzsánszky Jenő, az Aranycsapat 49-szeres válogatott labdarúgója vendégeskedik szerdán Aradon. Az olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes labdarúgó 15.30-tól a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében közönségtalálkozó keretében beszél karrierje nagyszerű állomásairól.buzanszky jeno

A 87 éves, korábban jobbhátvédként szereplő Buzánszky 49 alkalommal szerepelt a magyar labdarúgó-válogatottban. Első alkalommal 1950. november 12-én Szófiában a Bulgária ellen 1:1-es döntetlennel végződött barátságos mérkőzésen volt válogatott és egészen 1956-ig szerepelt a nemzeti együttesben. Tagja volt az olimpiai győztes csapatnak 1952-ben Helsinkiben. Játszott 1953-ban Londonban, Anglia ellen az évszázad mérkőzésén. Az 1954-es világbajnokság mind az öt mérkőzésén játszott, így a berni döntőben is, ahol ezüstérmet szerzett a csapattal. 1956. június 16.-án a Lengyelország elleni 4:1-es mérkőzésen búcsúzott a válogatottól.

Klubszinten a Dombóvári Vasutasban kezdett el futballozni 1942-ben, 1946-tól 1947-ig a Pécsi VSK, majd 1947-től 1960-ig a Dorogi Bányász csapatát erősítette. Utóbbi színeiben 330 mérkőzés alatt 25 gólt szerzett, több mérkőzésen ugyanis nem hátvédet, hanem csatárt is játszott.

Aktív pályafutását befejezve, a Testnevelési Főiskolán szerzett diplomát szakedzői tagozaton 1964-ben. 1961–65 és 1967–69 között a Dorogi Bányász edzője, 1972–85 között ugyanott technikai vezető. 1965–67 és 1970–71 között az Esztergomi Vasutas edzője, 1972 a Fősped Szállítóknál dolgozott.

1985–1993 között a Komáromi, illetve Komárom-Esztergom megyei Labdarúgó-szövetség elnökhelyettese, 1993–97 között elnök. 1993-tól kezdve az MLSZ elnökségi tagja volt, az utánpótlás bizottság elnökhelyettese.

Időközben Dombóvár (1991) és Dorog díszpolgára (1993), a Dorogi FC Örökös Tagja (1999) lett 2001-ben Csik Ferenc-díjat, 2007-ban Szent István-díjat, 2010-ben Prima Primissima díjat kapott, míg 2011-ben a Nemzet Sportolójává választották. 2010. május 4. óta a dorogi stadion az ő nevét viseli.

Kimaradt?