Csak egy góllal nyertek Benedekék a románok ellen

Negyedik mérkőzését is győzelemmel zárta a férfi vízilabda-válogatott a Világligában: az új szövetségi kapitány, Benedek Tibor irányította nemzeti csapat a románok legjobbjait verte egy góllal selejtezőcsoportjában a pénteki debreceni összecsapáson.polo

A románokat az őszi első meccsen, október végén vendégként 12-9-re múlta felül Nagyváradon a magyar együttes, amelyet akkor még megbízott szakvezetőként vezényelt az uszoda partjáról a játékosként háromszoros olimpiai bajnok Benedek. Immár főállású szövetségi kapitányként idehaza nem is lehetett más a célja sem neki, sem játékosainak, mint az újabb győzelem, főleg azok után, hogy a korábbi fordulókban az olaszokat és az oroszokat is sikerült megverni, előbbieket november elején Székesfehérvárott 6-5-re, utóbbiakat pedig e héten szerdán, Volgográdban 10-7-re.  

A Debrecenben rendezett találkozón kölcsönösen terméketlen akciókat követően a vendégek találtak be először, ám gyors válasz gyanánt emberelőnyös támadásból alkalmi centerként Decker Ádám egyenlített, az olimpiai bajnok Varga Dániel pedig lefordulás végén volt eredményes (2-1). Viszont még az első szünet előtt 2-2-re alakították az állást a románok.

A második nyolc perc egy ideig a jól teljesítő kapusokról szólt, aztán egy vendégbomba Nagy Viktor kapujában landolt (2-3). Kis Gábor, az ötkarikás aranyérmes center húzásával lett 3-3, majd Bátori Bence pattintott lövése ért célba (4-3). Előnynövelés helyett azonban megint egyenlítés következett, sőt a nagyszünetre vissza is vették a vezetést a románok (4-5).

A harmadik negyedben látványos akciógóllal Varga Dániel "köszönt be": a csapatkapitány kilőtte a bal felső sarkot (5-5). Centergól volt a felelet (5-6), majd Szivós Márton hatásos bombájával lett 6-6, sőt az előny is megszületett a változatlanul biztos kezű Varga jóvoltából (7-6).polo2

A befejező játékrész egy igen távolról is sikeresnek bizonyult román lövéssel indult (7-7), a kapuban Nagyot váltó Decker Attila "kapitulálásáért" a báty, Ádám állt bosszút, aki a jobb felső sarokba küldte a labdát (8-7). Emberelőnyből egyenlített a vendégcsapat, a fór kínálta lehetőséggel azonban a magyar csapat is élt Török Béla révén (9-8).

Nyert, méghozzá negyedik Vl-fellépésén is a magyar válogatott, amely így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezet a csoportban.

"Hibát követ el, aki lebecsüli a románokat, ne feledjük: ezt a csapatot a londoni olimpián egyetlen góllal vertük meg - kezdte értékelését Benedek Tibor a mérkőzés után. - A miénk egy új csapat, most indultunk el az úton, folyamatosan tanulunk, lépésről lépésre haladunk előre. Ezeket a meccseket így kell megnyerni, akár jó, akár rossz állapotban vagyunk, s az ilyen mérkőzéseken fogunk felnőni és erősödni tovább."  

A Benedek-legénység Vl-mérkőzés keretében legközelebb március 27-én száll medencébe, Bariban, az olaszok ellen.

A C csoport állása

  1. Magyarország 12 pont/4 mérkőzés
  2. Olaszország 6/3
  3. Románia 2/4
  4. Oroszország 1/3

Kimaradt?