Maratoni meccsen szerezte meg Ungur a második győzelmet

Megállíthatatlan volt pénteken a román Davis-kupa csapat a dánok elleni mérkőzések első napján: két győzelemmel zárta a napot Ciprian Porumb válogatottja. A második mérkőzésen Adrian Ungur lépett pályára Martin Pedersen ellen, és a vártnál nehezebben, öt szettben sikerült legyőznie északi ellenfelét.ungur9

Az előző mérkőzésen sikeresen szereplő Marius Copil biztosította a románok számára az első győzelmet, így a helyszínen tartózkodó szép számú közönség is izgalommal várta a második meccset, sőt reménykedhettek a második győzelemben is. A papírforma alapján sima meccsre lehetett számítani: Ungur egyértelmű esélyesként lépett pályára (103. a világranglistán, míg ellenfele nem büszkélkedhet hasonló eredményekkel), azonban Petersent keményebb fából faragták, nem úgy állt ki, mint aki előre feladta a meccset.

Nem okozott meglepetést a találkozó első szettje: a dán játékos mindössze két game-et nyert (még az elején), román ellenfele azonban gyorsan elvette magabiztosságát. Sorra nyerte el adogatásait, nem volt nehéz  dolga a pályán. Sima 6-2-re végződött az első szett, Ungur nem ütközött nagy ellenállásba, sima győzelem volt kialakulóban. A nézők hangosan fejezték ki tetszésüket (néha talán túl hangosan, aminek kövekezménye az lett, hogy többször is nyomatékosan figyelmeztették a közönséget, hogy játék közben zavaró lehet a sportolók számára bármilyen apró zaj – legyen az telefoncsengés, karórapittyegés vagy szurkolás).

ungur2A második szett szorosabb volt, egyik fél sem tudott brékelni. Pedersen 5-4-nél és 6-5-nél is szettet nyerhetett volna, de Ungur mindkét adogatását megnyerte. Az izzasztó szett rövidítésben dőlt el, amit Ungur magabiztosan elvitt.

A harmadik szettben Ungur biztosíthatta volna a román csapat második győzelmét.  Folytatódott az előző szettben látott szoros játék, de a fáradtság és a feszültség is beleszólt a játékba (Adrian Ungur 3:2-es állásnál ingerülten kérte számon a bírón az egyik – szerinte – rosszul megítélt döntést). A vártnál nehezebben ment a játék, Petersen 4:4-nél elvette ellenfele adogatását és megnyerte sajátját, 6:4-re megnyerve a játszmát.

A negyedik felvonásban újra előnybe került Petersen (ez pedig annyira fellelkesítette az egyik dán edzőt, hogy egyik szünetben táncra perdült a nézőtéren), végigvezette a szettet 5:4-nél újra a játszmáért szervált: sikerült egyenlítenie. A dán csapattagok és szakvezetés egyébként a mérkőzések állásától függetlenül mosolyogva ültek a nézőtéren és bármilyen apró dán sikert állva tapsoltak meg.ungur1

Kevesen számítottak ötjátszmás meccsre az előzetes papírforma alapján. Ungur magabiztosan kezdett, 2:0-nál azonban ápolni kellett a térdét, de ez nem akadályozta meg abban, hogy a harmdik (nagyon hosszú) game-t  is megnyerje. Meccs eleji formáját idézve vezetett 4:1-re is, és 5:2-nél közel volt a végső győzelemhez: elvette a dán adogatását és több mint három óra játék után megnyerte a mérkőzést.

A végeredmény 6:2 7:6 4:6 4:6 6:2 lett.

A román válogatott jó úton halad Ciprian Porumb kapitány célkitűzésének eléréséhez: a páros mérkőzések után 3-0-s vezetést vár csapatától. A szombaton 15:00-kor kezdődő mérkőzésen eldől, hogy az utolsó nap előtt már behozhatatlan előnnyel kezdi az utolsó meccsnapot a román csapat.

Eredmények

Világcsoport

  • Franciaország–Izrael 2-0
  • Kazahsztán–Ausztria 2-0
  • Svájc–Csehország 1-1
  • Olaszország–Horvátország 0-1
  • Belgium–Szerbia 0-1

Kimaradt?