Davis-kupa: Copil győzelmével vezetnek a románok Kolozsváron

Magához ragadta a vezetést Románia csapata a dánok elleni Davis-kupa meccs első találkozóján: a kolozsvári közönséget Marius Copil játéka kápráztatta el a Friederik Nielsen elleni meccsen, amelyet 6:3 7:6 6:4 arányban nyert meg.

szurkiHálás közönség várta a sportolókat az első mérkőzésen: már a bemutatásnál érezni lehetett, hogy a hangulatra nem lesz panasz a kolozsvári Horia Demian Sportcsarnokban és nem volt hiba újra a kincses városban rendezni a fehér sportág nemzetközi mérkőzését.

danos2Kiegyensúlyozott játékot hozott a találkozó eleje: mindkét fél nyerte az adogatójátékát, szoros csatára lehetett számítani már a mérkőzés legelejétől. Copil azonban a hazai közönség nagy örömére egyre jobban elkapta a fonalat. Előbb megnyerte Nielsen adogatójátékát – a dán próbált kapaszkodni, ám úgy tűnt nincs ellenszere 22 éves román riválisa virtuóz játéka ellen, akit doppingolt a közönség szurkolása. Az északi hiába csempészett focimozdulatokat a játékba: az egyik elgurult labdát lábbal emelte át a másik térfélre – bizonyítva, hogy a pályán is van humorérzéke, nem csak nyilatkozataiban.

copil2A második szett ugyanúgy indult, ahogy az első befejeződött: Copil saját szerváit magabiztosan nyerte, sőt ellenfele adogatását is gyönyörű egyenesekkel vette el. A dánt meglepte fiatal ellenfele magabiztossága, egyre többet hibázott, nehezen hozta szerváit, Copil szemfüles labdáival pedig sokszor nem tudott mit kezdeni. A második szett ötödik játéka maratoni hosszúságúra sikeredett, 40-40 után egyik oldalról a másikra került az előny – végül a román kerekedett felül. A meccsnek ezen a pontján talált magára a dán párosspecialista: nem engedett a magáéból, sőt szárnyakat kapott és egyenlőn tartotta az eredményt.

6-6-nál rövidítés következett, amelyet nehezen, de megnyert a hazaiak kedvence. Két nyert szett után a hazai közönség ünnepelve várta azt, hogy Copil a következő szettben véget vet a meccsne.

Az elején úgy tűnt, kell még várni a győzelemre – először a meccsen elvesztette adogatását a román játékos, de a fáradtság rányomta a bélyegét mindkét fél játékára. Nielsen háló melletti játékkal próbálkozott – a meccs ezen szakaszában sikeresen. 3-2-es hátrányba került a román játékos, azonban fordítani tudott és parádés játékkal bizonyította: semmit sem ér a dán hidegvér a forró hangulatú kolozsvári sportcsarnokban.

totalKüzdelmes végjáték helyett simán hozta a két utolsó szettet Copil – és körülbelül két óra játék után megnyerte a mérkőzést, megszerezve Románia első pontját a három győzelemig tartó csatában.

A következő mérkőzés négy órakor kezdődött, Adrian Ungur ellenfele Martin Pedersen.

Kimaradt?