Gyerekeknek adja Beckham a PSG-től kapott gázsiját

A francia bajnokságban éllovas Paris SG hivatalos sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az idény végéig szerződtette David Beckhamet. Az utóbbi napokban az Arsenallal edző angol középpályás hat éven át játszott a Los Angeles Galaxyben, szerződése lejárta után új kihívást keresett magának.

Csütörtökön utazott el Franciaországba szerződése részleteinek egyeztetése céljából, majd az orvosi vizsgálaton is sikeresen átesett. Ezután írta alá öt hónapos szerződését.becks350

A szerződtetést Nasszer al-Kelaifi sejk, a klub tulajdonosa jelentette be.

Leonardo, a PSG igazgatója Milánóból ismeri Beckhamet (az edzője volt 2010-ben), már korábban is csábította az angolt Párizsba, de a játékos inkább Los Angelesben maradt. Az olimpiai csalódás (a nép akarata ellenére kimaradt a brit keretből) után az MLS bajnoki címével vigasztalódott, a csúcson búcsúzott el Amerikából.leonardo-becks

„Izgatott vagyok. Régóta beszéltünk erről Leonardóval, és végre megtörtént – mondta a 32-es mezszámot megkapó Beckham. – Nagyon szerencsés vagyok, hogy 37 évesen ilyen sok ajánlat között válogathattam. Azért választottam a PSG-t, mert tetszik, amit megcélzott a következő évekre. Örömmel leszek részese ennek az érdekes koncepciónak."

Arra a kérdésre, hogy miért nem a Premier League-be szerződött, azt válaszolta, korábban megfogadta, hogy nem játszik a Manchester United közvetlen riválisánál, így az angol klubok kiestek a lehetséges célpontok közül.

A PSG-nél a Ligue 1 mellett a Bajnokok Ligájában is számít rá Carlo Ancelotti vezetőedző (2009-ben edzette már őt az AC Milanban), a nemzetközi klubsorozatban ismét bizonyíthatja, hogy korábbi klubtársához, Ryan Giggshez hasonlóan 40 felé közeledve is megállja a helyét a legmagasabb szinten. A PSG-nél többek között Zlatan Ibrahimoviccsal, Ezequiel Lavezzivel közösen építhet akciókat, s az angol, a spanyol és az amerikai után a francia bajnoki címet is célba veheti.

„Carlo Ancelotti az egyik legjobb edző a világon, Milánóban is nagyon szerettem vele dolgozni, akárcsak Leóval. Mindent megteszek azért, hogy a PSG és a francia bajnokság sikeres legyen, és megnőjön a befolyása a nemzetközi labdarúgásban. Bár csak fél évre szól a szerződésem, hosszabb távra tervezek" – mondta Beckham, aki a fizetését egy helyi, gyerekeket segítő alapítvány számlájára utaltatja. A Guardian információi szerint heti keresete 150 ezer font (50 millió forint) lesz.

„Hogy ki a nagyobb sztár, persze, hogy ő, hiszen ő magasabb nálam – mondta viccesen. – Tudom, milyen a világ legnagyobb sztárjaival együtt focizni. Nem nagyon lehet más Ibrával, mint a Real Madridban Roberto Carlost arról győzködni, hogy ne ő, hanem én végezzem el a szabadrúgást."psg-honlap

Azt még nem tudja, mikor mutatkozhat be a  következő meccsét pénteken játszó csapatban.

„Az Arsenallal edzettem, hogy fitten tartsam magam, de azért nem hiszem, hogy pénteken vállalni tudom a játékot. Minden gyorsan történt, a szerződést délben véglegesítettük, nem tudom, mikor léphetek pályára" – fogalmazott Beckham, hozzátéve, nem tudja, hogy ez lesz-e az utolsó szerződése profi labdarúgóként.

Beckham eddigi állomásai, Manchester, Preston, Madrid, Los Angeles és Milánó után következik a francia főváros – a legutóbbi négy város kiválasztásában kimondva-kimondatlanul felesége, Victoria is szerepet játszott. Ennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy bárhol is csalódást okozott volna…

„A szerződésnek a feleségem és a gyerekeim is nagyon örülnek – mondta Beckham, hozzátéve, hogy a családja Londonban marad. – Nem tudom, milyen gyakran látogatnak meg, ez majd kialakul. Azt nem szeretném elárulni, melyik hotelben lakom majd."

Kimaradt?