Több mint ezren ünnepelték a bajnokként hazatérő Sepsi SIC csapatát

Az éppen zajló városnapokon ünnepelték péntek este Sepsiszentgyörgyön a Sepsi SIC csapatát, amely megnyerte a női kosárlabda bajnokságot, miután 3-1 arányban legyőzte a Kolozsvári U-t a Nemzeti Liga döntőjében. 

A csapat és a technikai stáb a Kolozsváron nyert kupával vonultak a Szent György-napok központi színpadára. 

Annemarie Gödri-Părău az Agerpres hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy nagyon meghatotta ez a fogadtatás és külön köszönetet mondott a szurkolóknak, akik az egész bajnokság alatt kiálltak mellettük. „Sokkal nehezebb bajnokság volt, mint a korábbi. Meg szeretném köszönni a szurkolóknak, hogy állandóan mellettünk álltak” – mondta Părău. 

„Nem számíthattunk arra, hogy könnyű döntő lesz, főleg miután itthon elveszítettük az első meccset. Jobban összpontosítottunk, ambíciósabbak voltunk, jobban küzdöttünk és elhoztuk ezt a kupát Sepsiszentgyörgyre, amit most, a városnapok alkalmával, a közönségnek is be tudtunk mutatni” – nyilatkozta Rusz István, a csapat menedzsere. 

„Nagyon boldogok vagyunk. Nehezebb volt, mint gondoltuk, de talán így édesebb a győzelem íze. Nagyon nehéz és kiegyensúlyozott idény volt, és rendkívül boldogok vagyunk, hogy másodjára is sikerült megnyernünk a bajnokságot” – mondta Miklós Zoltán, a Sepsi SIC elnöke. Ambrus József, aki a Kovászna megyei tanácsot képviseli a klub vezetőségében, 'csodálatosnak' nevezte a teljesítményt, mert az idei bajnokság hozta az utóbbi tíz esztendő legerősebb küzdelmét és több csapat is nagyobb költségvetésből gazdálkodott, mint a háromszékiek. „Ez egy csodálatos teljesítmény. Idén nagyon erős volt a bajnokság, több olyan csapat volt, amelynek nagyobb volt a költségvetése, mint a miénk. Nyertünk, mert többet dolgoztunk, sokszor kockázatos döntéseket hoztunk, de amelyekről utólag kiderült, hogy helyesek voltak, mit például az, amikor az utolsó két hónapra új beállóst szerződtünk Chay Shegog személyében. Büszke vagyok a csapatra, és büszke vagyok Zoran Mikes edzőre, aki szerintem a román bajnokság legjobb edzője” – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Ambrus József. 

A Sepsi SIC zsinórban a másodszor nyerte meg a női kosárlabda bajnokságot, miután csütörtök este 76-85 (23-20, 14-22, 9-22, 34-17) arányban legyőzte a Kolozsvári U-t a Nemzeti Liga döntőjének negyedik mérkőzésén. Az első meccset a kolozsváriak nyerték Sepsiszentgyörgyön 64-66-ra, a másodikon a hazaiak győztek 72-66-ra. Ezt követően a hivatalban lévő bajnok megnyerte a két kolozsvári mérkőzést, az elsőt szerdán 66-72-ra, a másodikat csütörtökön 76-85-re. 

Kapcsolódók

Kimaradt?