Torna Eb: a magyar lányok elvitték a show-t Kolozsváron

Kétség nem fér ahhoz, hogy a kolozsvári torna Európa-bajnokság csütörtöki napjának legnagyobb ovációját a hazai színekben versenyző, a rendezvény arcának választott Cătălina Ponor  kapta, de a show-t két magyar tornászlány, Kovács Zsófia és Dévai Boglárka vitte el.

Mindkét magyar lány ott lesz a pénteki egyéni összetett döntőjében - Kovács a 2., Dévai a 24. helyről - és egymás között három szerenkénti fináléban is érdekeltek lesznek. 

A riói olimpikon Kovács Zsófia úgy fogalmazott, nagyon nagy élmény volt számára, amikor kiírták, hogy a második helyen végzett „Remélem, a pénteki döntőben is sikerül ugyanilyen jól teljesítenem, és nem fogok izgulni, most ugyanis egyáltalán nem izgultam, szerintem ez is hozzájárult a kiegyensúlyozott teljesítményemhez” – tette hozzá.

Draskóczy Imre szövetségi kapitány elmondta, számított rá, hogy Kovács ott lesz a legjobbak között, de az számára is meglepetés, hogy második helyen lépett tovább. „Nagyon boldog vagyok és nagyon büszke is a lányokra. Holnap kiderül, Zsófi tudja-e ugyanezt a formát hozni. Bizakodók vagyunk, de semmiképpen se szeretnék előre inni a medve bőrére” – mondta a szakvezető.

Altorjai Sándor csapatvezető emlékeztetett arra, hogy a szerenkénti pontszámokat tekintve egyik magyar lány sincs messze a jelenleg dobogós helyen álló tornászoktól.

Kovács Zsófiánál jobban csak a brit Elissa Downie szerepelt, aki az első helyről kvalifikálta magát az egyéni összetett döntőjébe.

A románok négy tornászlányt juttattak a döntőkbe

Cătălina Ponor és Larisa Iordache gerendán, Olivia Cîmpian és Ioana Crişan pedig egyéni összetettben jutott döntőbe. A háromszoros olimpiai bajnok Cătălina Ponor gerendán 14,066 ponttal a negyedik helyen jutott be a vasárnapi fináléba. Talajon előbb 13,566 pontra értékelték a teljesítményét, és ez szintén döntős helyet ért volna, utólag azonban a bírók fél pontot levontak a jegyéből, mivel az egyik kötelező elem kimaradt a gyakorlatából. Így 13,066 ponttal csak a 11. helyen zárta a selejtezőt. 

Az ötszörös Európa-bajnok Larisa Iordache az első helyen jutott a döntőbe gerendán, 14,566 ponttal. Felemás korláton azonban nem került be a fináléba, 13,833 pontja csak a 11. helyre volt elegendő. 

Egyéni összetettben Olivia Cîmpian és Ioana Crişan képviseli Romániát a döntőben, ők a 26., illetve a 29. helyről jutottak a döntőbe. 

Kolozsvári torna-Eb

Eredmények

Ugrás

  • 1. Ellie Downie (GBR) 14.433
  • 2. Maria Paseka (RUS) 14.412
  • 3. Coline Devillard (FRA) 14.267
  • 4. Dévai Boglárka (HUN) 14.233
  • 5. Teja Belak (SLO) 14.216
  • 6. Kovács Zsófia (HUN) 14.174
  • 7. Angelina Melnikova (RUS) 14.166
  • 8. Tisha Volleman (NED) 13.966

Felemáskorlát

  • 1. Eli Seitz (GER) 14.566
  • 1. Nina Derwael (BEL) 14,566
  • 3. Elena Eremina (RUS) 14.466
  • 4. Becky Downie (GBR) 14.433
  • 5. Kovács Zsófia (HUN) 14.366
  • 6. Ellie Downie (GBR) 14.266
  • 7. Kim Bui (GER) 14.133
  • 8. Melanie de Jesus dos Santos (FRA) 14.100

Gerenda

  • 1. Larisa Iordache (ROU) 14.566
  • 2. Sanne Wevers (NED) 14.300
  • 3. Eythora Thorsdottir (NED) 14.233
  • 4. Catalina Ponor (ROU) 14.066
  • 5. Tabea Alt (GER) 13.700
  • 6. Marine Boyer (FRA) 13.700
  • 7. Ellie Downie (GBR) 13.466
  • 8. Becky Downie (GBR) 13.333

Talaj

  • 1. Ellie Downie (GBR) 13.966
  • 2. Claudia Fragapane GBR 13.766
  • 3. Elena Eremina (RUS) 13.633
  • 4. Lara Mori (ITA) 13.533
  • 5. Eythora Thorsdottir (NED) 13.366
  • 6. Angelina Melnikova (RUS) 13.233
  • 7. Kim Bui (GER) 13.166
  • 8. Pauline Schaeffer (GER) 13.133

További program

Péntek

  • 13-15.45 – férfi egyéni összetett döntő
  • 17.30-19.30 – női egyéni összetett döntő

Szombat

  • 13.30-16.40 – szerenkénti döntők (férfi: talaj, lólengés, gyűrű; nő: ugrás, felemás korlát)

Vasárnap

  • 13.30-16.40 – szerenkénti döntők (férfi: ugrás, korlát, nyújtó; nő: gerenda, talaj)

Kapcsolódók

Kimaradt?