Döntőbe jutott a Sepsi-SIC

Bejutott szerdán a női kosárlabda-bajnokság nagydöntőjébe a Sepsi-SIC. A címvédő szentgyörgyi csapat a Brassói CSU Olimpiát búcsúztatta a legjobb négy között.

Zoran Mikes lányai Sepsiszentgyörgyön esélyt sem adtak riválisuknak, szombaton 89:44 arányú hazai siker született a Szabó Kati Sportcsarnokban. A második mérkőzés már jóval kiegyenlítettebb volt, a Brassói CSU Olimpia szerdán csak három ponttal maradt alul (77:80).

Az elődöntő másik ágán is két meccs alatt dőlt el a továbbjutás, a Kolozsvári Universitatea otthon 69:65, idegenben 90:60 arányban múlta felül a CS Municipal Târgoviște együttesét.

A Sepsi-SIC és a Kolozsvári U a jelenlegi idényben ötször mérkőzött meg egymással, ebből négy találkozót a székelyföldi csapat nyert meg.

Frissítés:  A Román Kosárlabda Szövetség tájékoztatása szerint a finálé legkevesebb három, legtöbb öt mérkőzésen dőlhet el. Az első két találkozót Sepsiszentgyörgyön rendezik (április 20., 21.), a kolozsvári meccsek időpontja április 26-a és és 27-e. Ha szükség lesz az ötödik meccsre, ennek a Sepsi-SIC lesz a házigazdája április 30-án. A harmadik helyért a CSM Târgoviște és a Brassói Olimpia lép parkettre, a kisdöntőben az egyik fél második győzelméig tart a párharc.

Kapcsolódók

Kimaradt?