Az új DAC Arénából tudósítunk a DAC-Slovan összecsapásról

Kiemelt kockázatú mérkőzésként kezeli a szlovák rendőrség a szombaton délután, romániai idő szerint  fél 5-kor kezdődő Dunaszerdahelyi DAC FC–Pozsonyi Slovan labdarúgó-mérkőzést, amelyen fergeteges hangulatot garantál a felvidéki magyar csapat szurkolóserege. A lelátón ott lesz a Maszol kiküldött tudósítója is.

A két csapat jubileumi ötvenedik alkalommal mérkőzik meg egymással, először az új DAC Arénában. A belépőjegyek már egy hónapja elkeltek, szombaton nézőcsúcs születik Dunaszerdahelyen.

A rekordbajnok, a táblázat jelenlegi második helyén álló Slovan egy év és hat nap után látogat ismét Dunaszerdahelyre – tavaly áprilisban két vitatható büntetővel sikerült győztesen távozniuk a a DAC stadionjából.

A Ligás Klubok Uniója a „Hónap mérkőzésének” nevezte a szombati derbit. A párharcra mindkét együttes pozitív sorozattal készül, melyek a bajnokság jelenlegi leghosszabb veretlenségi szériái. A DAC immár kilenc forduló óta nem talált legyőzőre, míg a Slovan hét forduló óta veretlen. A DAC legutóbb épp a pozsonyiaktól kapott ki: november 6-án 0:1-re a Disznólegelőn.

Az volt a székelyudvarhelyi származású László Csaba vezetőedző harmadik mérkőzése a dunaszerdahelyiek kispadján, onnantól kezdve 4–5–0 a csapat mérlege az erdélyi mester irányítása alatt. Igaz, a kilenc mérkőzésből hétszer otthon lépett pályára  a DAC (4–3–0), míg a fennmaradó két döntetlen Szenicén és Zólyombrézón született.

A legutóbbi hazai győzelemért hét évet kell időutaznunk: 2011 szeptemberében Čorić találatával 1:0-s sikert aratott a DAC.

Kimaradt?