UEFA-kongresszus: Csányi Sándor bekerült a FIFA tanácsába

Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökét beválasztották a nemzetközi szövetség (FIFA) tanácsába az európai szövetség (UEFA) Helsinkiben zajló kongresszusán.

A FIFA vezérkarának Szepesi György 1994-es visszavonulása óta nem volt magyar tagja. A magyar sportvezető mellett Kosztakisz Kucokumnisz ciprusi futballelnököt és Dejan Savicevicet, a montenegrói szövetség vezetőjét, illetve Reinhard Grindelt, a német elnököt delegálta az UEFA – egyhangúlag – a tanácsba, melyben így hét európai képviselő lesz.

​Az MLSZ-t vezető Csányi Sándort – aki az UEFA végrehajtó bizottságának a tagja – négy évre választották be a FIFA vezető testületébe. Szintén négy évre kapott megbízást Kucokumnisz és Savicevic, míg Grindel mandátuma két évre szól, ő az eltiltott Wolfgang Niersbach hátralévő két évét tölti ki.

Az UEFA nyolc személyt delegálhat négy évre a FIFA tanácsába, kétévente választják meg a tagok felét. Jelenleg azért van csak hét európai tagja testületnek, mert a szigorú szabályok miatt több jelölt is visszalépett még a szavazás előtt: az izlandi Geir Thorsteinsson elveszítette elnöki tisztségét hazája szövetségében, így nem volt delegálható, míg az orosz Vitalij Mutko miniszterelnök-helyettesként a politikai semlegesség elvének nem felel meg. A nyolcadik európai hely betöltéséről az UEFA szeptemberi rendkívüli kongresszusán dönt majd.

A FIFA 2016-os konferenciáján a reformprogram részeként jelentette be, hogy megszűnik a végrehajtó bizottság, amelynek helyét a korlátozott döntéshozó jogkörrel rendelkező FIFA-tanács veszi át. A 37 főből álló új testület napi rendszerességgel segíti majd az általános titkárság munkáját, és egyeztet azzal a szintén új – kormányzóbizottság nevű – testülettel, amelynek legtöbb tagja nem a labdarúgás világából kerül ki.

A tanács a felelőse a FIFA teljes stratégiai vezetésének, míg az úgynevezett általános titkárság felügyeli a működési és üzleti tevékenységeket, amelyek a stratégia hatékony végrehajtásához szükségesek.ű

Kapcsolódók

Kimaradt?