Kézi-vb: a spanyol Armada elsüllyesztette a vikingek hajóját

Nem lenne meglepő, ha január 27-ét a jövőben a spanyol kézilabda világnapjának kiáltanák ki: a hazai rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság döntőjében a spanyol armada 35-19-es végeredménnyel valósággal elsüllyesztette a dán vikingek léket kapott hajóját.1359308388 extras portada 0

A bombaformában levő dánok vagy a hazai pályán játszó spanyolok lesznek a világbajnokok? – ez volt a kérdése vasárnap esti férfi kézilabda-világbajnokság fináléjának. Sorozatban másodjára játszott vb-döntőt a dán válogatott (2011-ben Franciaországtól kaptak ki és lettek ezüstérmesek), míg a spanyolok 2005-ös sikerüket szerették volna megismételni – hazai pályán.

Meggyőző hazai fölény az első félidőben

Megszeppenten kezdték a mérkőzést a dánok a teltházas barcelonai csarnokban („csekély” 16 ezer nézővel), már 3-0-ra állt a mérkőzés, amikor ők is elkezdték a gólgyártást (a csodakapus Landin védései nélkül még nagyobb lett volna a spanyol fölény). Úgy tűnt, a hazaiak fogják uralni a mérkőzést, nem volt könnyű dolguk a dán lövőknek: csak a 9 méterről érkező átlövéseik voltak eredményesek, ám védekezésben nem remekeltek.spanyol

Míg a spanyolok hazai közönségük előtt az eddigi legösszeszedettebb és kiegyensúlyozottabb  játékukat mutatták, addig a dán csapatból hiányzott az eddig megszokott fegyelmezettség és pontosság: sorra lőtték kapufára vagy kapu mellé a labdáikat, és „világverő”(nek gondolt) a szélsőjátékuk pontossága is hagyott kívánni valót.

Első félidő végére már ötgólos volt a spanyol vezetés, és úgy tűnt saját fegyverükkel tudják megverni ellenfelüket: a szélsőjátékkal és a lerohanásokkal – valamint a fantasztikus formában védő Sterbik Árpáddal. Remekül védekeztek a hazaiak, magyar származású kapusuk pedig hatvan százalék fölött védett. A spanyolok eufórikus játékkal és nyolcgólos különbséggel fejezték be a félidőt (18-10 volt az eredmény), míg az Európa-bajnokoknak végképp összeomlott a játékuk – támadásban és védekezésben egyaránt.

A végén aláztak

Dán góllal indult a második játékrész, de a spanyolok átmentették kitűnő játékukat: a 35. percben már tizenegy gólnak örülhetett az örömmámorban úszó közönség.fulop A különbségből adódóan a spanyol játékosok mindent megtettek a publikum szórakoztatásáért: nemcsak eredményesen játszottak, hanem látványos gólokat is lőttek: szinte megalázóan könnyedén lőtték a gólokat, a dán védekezésnek a nyomai sem voltak a pályán. A dánok még jobban megnyitották védekezésüket, ez azonban azt eredményezte, hogy még több lerohanásgólt kaptak és félidő közepére már tizenhét (!) találattal is vezettek. Jellemző a játék képére, hogy a spanyolok már összeölelkezve álltak a pálya szélén. 640handballA közönségnek pedig csak az volt a dolga, hogy vastapssal ünnepelje az utolsó percekben lecserélt Sterbiket, valamint azon izguljon, hogy meglesz-e a húszgólos különbség. Bizonyára senki sem bosszankodott azon, hogy végül „csak” tizenhat góllal, 35-19-ra verték meg ellenfelüket.

Nagy László a torna álomcsapatában. Nagy László is helyet kapott a spanyolországi férfi kézilabda-világbajnokság álomcsapatában. A magyar válogatott és a Veszprém átlövője mellett két-két spanyol és dán, illetve egy-egy orosz és horvát játékos szerepel a nemzetközi szövetség által a finálé előtt kihirdetett együttesben. A torna legjobbjának a dán Mikkel Hansent választották. A vb álomcsapata: kapus: Niklas Landin (dán), bal szélső: Timur Dibirov (orosz), bal átlövő: Alberto Entrerrios (spanyol), irányító: Domagoj Duvnjak (horvát), jobb átlövő: Nagy László (magyar), jobb szélső: Hans Lindberg (dán), beálló: Julen Aguinagalde (spanyol).

2005 után másodjára ülhetett fel a kézilabdavilág trónjára a spanyol csapat – most azonban sokkal édesebb lehetett a győzelem íze, hiszen hazai pályán megalázó győzelmet mértek az esélyesebbnek tartott dánokra. sterbikDicséretes, hogy a nagy különbség ellenére végig mindent beleadtak a játékba, egy másodpercig sem tűnt úgy, hogy kiengednek, pedig a dánok végleg feladva a reményt, már nem is próbáltak meg szépíteni az eredményen.

Kimaradt?